Az Átányi Református Általános Iskola hírei

Január 20-án, a Magyar Kultúra Napján Balláné Erika és Balogh Imre pedagógusaink szervezésében játékos vetélkedő formájában emlékeztünk meg a magyar kultúra évezredes hagyományairól, szellemi értékeinkről. Továbbá ezen a napon két diákunk, Bakos Mirtill 7. osztályos és Balogh Attila 3. osztályos tanulóink képviselték iskolánkat a Tenken megrendezett szépíró, valamint vers- és prózamondó versenyen.

Diákjaink már január végétől nagy izgalommal készülődnek a farsangi ünnepségre. A Dr. Fél Edit Közösségi Házban március 7-én tartandó téltemető mulatságra a legtöbb osztály jelmezes felvonulással készül, de láthatunk táncos produkciókat és az Abrakadabra színjátszó kör lelkes tagjai is fellépnek egy tréfás darabbal. A műsorok között zsákbamacskával, szívkirály és szívkirálynő választással kedveskedünk a gyerekeknek, majd övék a tánctér, jöhet a közös mulatozás.

Szeretettel várjuk a leendő 1. osztályos tanulókat a beiratkozás időpontján, 2012. március 29-30-án.

Iskolánk körzeti, alapfokú művészeti oktatást nyújtó általános iskola, tehát a környező településekről is várunk ide tanulókat.

Intézményünkben jelenleg 8 osztályban 80 tanuló tanul. A kis létszámú osztályokban családias hangulatban, személyre szabottan tudunk foglalkozni minden gyerekkel.

Az alapfokú művészetoktatás furulya, trombita, és zongora tanszakokkal működik, terveink közt szerepel ezek bővítése.

A szabadidős tevékenységek lehetőséget adnak diákjaink számára, hogy képességeiket kibontakoztassák. Ezek a következők: néptánc szakkör, gitár szakkör, citera szakkör, futball szakkör, színjátszó kör. Saját, 21 fős iskolabuszunkkal szállítjuk a más településről hozzánk járó gyerekeket.

Évente biztosítjuk az úszásoktatást a káli tanuszodában, ahová szintén az iskolabusszal visszük a tanulókat.

Ezen kívül színházlátogatás, nyári táboroztatás és tanulmányi versenyeken való részvétel is szerepel az iskola kínálatában.

A mi pedagógiánk alapja a szeretet, a türelem, a törődés, a figyelem, amely hatékonyabb nevelési eredményeket hoz, mint a siker- és teljesítményközpontú módszerek.

Célunk az egyéni adottságoknak megfelelő, sokoldalú személyiségfejlesztés, a keresztyén értékek átadása.

Fontosnak tartjuk a tehetséggondozást és a gyengébbek felzárkóztatását.

Ferenczfy Zoltán