A mi köveink és az Élő Kő

Majd a következő gyermek istentiszteleten beszélgettünk arról, hogy kinek milyen kő nyomja a szívét. Így alakult ki az, hogy számba vettük a gyermekekkel, hol és milyen kövekkel találkoztunk eddig a Bibliában.

Ha már számba vettük, úgy döntöttünk, hogy le is rajzoljuk ezeket a történeteket a következő címmel: „Kövek a Bibliában”.

A bibliai történetekből 16 rajz születtet, óvodásoktól és iskolásoktól egyaránt:

Mózes két kőtáblán megkapja a Tízparancsolatot. Isten saját maga ír az ember számára útmutatást.

Jézus megkísértése (első és harmadik kísértés Mt 4,1-11).

A bölcs a házát kőre építi. A kis óvodások is megértették, hogy életük házát Jézusra, az Élő Kőre kell építeni.

A húsvéti történetből a Jézus sírját elzáró kő. Hisszük, hogy ezek a gyerekek meglátják Jézust éltükben és megélik azt, hogy a „kő el van hengerítve”.

Egyik aranymondásunk: „Ti magatok is, mint élő kövek, épüljetek fel lelki házzá” (1Pt 2,5a) feldolgozásaként a mi templomunk rajza is elkészült. Reméljük az előbbi aranymondás szerint, hogy ők maguk is lelki házzá épülhetnek fel.

Köszönjük a rajzokat a gyermekeknek: Barnóczki Boglárka 5 éves, Joó Dániel 5 éves, Diczházi Daniella 7 éves, Kaposvári Eszter 7 éves, Szabó Barnabás Lukács 8 éves, Szalánczi Álmos 8 éves, Fóris Patrícia 9 éves, Kenéz Ágota 9 éves, Szalánczi Lili 9 éves, Veres Máté 9 éves, Szabó Péter 10 éves, Beregszászi Bence 10 éves, Jancsurák Gábor 10 éves, Szabó Teodóra 12 éves, Kenéz Laura 13 éves.

A többi rajz megtekinthető:

http://www.tirek.hu/srl/cikk/1035/

Szabó Péterné, Szuhogy