Zsujtai Zsujtai András Emléknap Zsujtán

Augusztus 28-án zsúfolásig megtelt a község református temploma, hogy Orémus Zoltán kassai református esperes igei szolgálata után elkezdődjön a szabadegyetem, melyet Erdődi József polgármester köszöntése után Fehér József, a Kazinczy Ferenc társaság elnöke nyitott meg. Ezt követően Panyuscsik Jánosné röviden ismertette velünk Zsujtai András életét. Kitért arra, hogy Zsujtán született, szolgált, és több gyülekezetben eltöltött szolgálat után ide tért haza örökre megpihenni. Megtudhattuk, hogyan élte át a pestis- és himlőjárványt, hogyan vesztette el feleségét, hat gyermekét. A kódexről megtudhattuk, hogy nemcsak napló, hanem orvostudományi, meteorológiai, politikai, gyülekezettörténeti szempontból is kiemelkedő értékű.

A továbbiakban három előadást hallhattunk. Az elsőt dr. Kovács Dániel szegedi művelődéstörténésztől, aki a Zsujtai-kódex tükrében adott számunkra bepillantást a XVIII. századi hétköznapok életébe. Majd ezután Kiss Endre József sárospataki könyvtárigazgató ismertetett meg bennünket a kódex egyháztörténeti fontosságával. Megtudhattuk például, hogy Zsujtai Andrásnak kiadták egy 40 oldalas igehirdetését, valamint a „Közönséges és alkalmi imádságok" című imádságos könyvben is több imádság az ő tollából ered. Harmadik előadónk dr. Kapui Márton nyugalmazott belgyógyász főorvos volt, aki a kódex alapján bemutatta nekünk a XVIII. század két pusztító nyavalyáját, a pestist és a fekete himlőt. Az előadás végén, mintegy ráfelelő énekként hallgathattuk a Gönci Vegyeskar szolgálatát, többek között a 226. dicséret feldolgozását:

Krisztusom kivüled nincs kihez járulnom.

Ily beteg voltomban nincs kitől gyógyulnom.

Nincs ily fekélyemből ki által tisztulnom.

Veszélyes vermemből és felszabadulnom.

Az ünnepségen a Gönci Vegyeskar énekes szolgálata mellett közreműködött még a három helyi gyülekezet, Abaújvár-Pányok-Zsujta községek fiataljai alkotta Perényi Borbála Ifjúsági Énekkar.

Az előadások után egy különleges eseménynek lehettünk tanúi, Erdődi József polgármester, és Szabóné Fehér Mária jegyző asszony - a zsujtai önkormányzat képviselőtestének határozata alapján - díszpolgári címet adományozott Bojtor István nyugalmazott lelkipásztornak, aki 38 éven keresztül szolgált a zsujtai gyülekezetben. Az ünnepség végén Bojtor István lelkipásztor felavatta a Nagy István által készített emlékoszlopot, melyet Zsujtai András tiszteletére emelt a község.

A továbbiakban szeretetvendégségre invitáltuk a megjelenteket a helyi öregotthon épületébe, ahol az abaújvári konyhások által készített finom töltött káposzta mellett sütemény és innivaló várta a megfáradt sokaságot. Az otthon aulájában eközben Kerényi Endréné naiv festő és Szabó Sándorné népi iparművész kiállítását tekinthették meg az érdeklődők.

Igaz, hogy egy „kicsit" hosszúra nyúlt a szombat délutáni szabadegyetem, de úgy gondolom, hogy senki sem ment el „üresen", hiszen az igehirdetés és az előadások is nagyon tartalmasak és színvonalasak voltak.

Adja Isten, hogy minél több ilyen rendezvény lehessen országszerte, hogy mi magyarok még többet tudhassunk meg elődeinkről, és ne csak a média határozza meg a gondolatvilágunkat és életünket.

Mint mindenkitől, Zsujtai Andrástól is példát vehetünk, hiszen Istenbe vetett hite, kitartása, és szeretete volt az, ami éltette, és erőt adott neki napról napra.

Tóth István, Abaújvár