„Évszázados ezüst kehelyből ártatlan vérét isszák…”

Évszázados küzdelmeikről, örömeikről, áldás-esőkről s cserepessé aszott, kiszáradt esztendőkről. Sivatagban pár szem esőről, melynek nyomán szárba szökken az élet. Talán éppen most. Ha az Ártatlan is úgy akarja, kinek vérét évszázadok óta ugyanabból az ezüst kehelyből isszuk. Egykor sokan, most kevesen, s néha többen. S íme, az áhított esőcseppek megérkeztek. S valami szárba szökkent, gyümölcsöt termett.

Egy koncert. Népzenei. Nem nagy hír. Egy kiállítás, szép is, jó is, van belőle ezer. De ez a miénk. Mohó aszott föld itta az áldáscseppeket, s termett virágot, gyümölcsöt. Szinpetriben. S mi együtt gyönyörködtünk s gyönyörködünk ma is. Így történt, így történik.

2010. július 25-én a X. Gömör-Tornai Fesztivál keretein belül, annak szervező partnereként Gyülekezetünk Kis Gergely Márton közreműködésével népzenei koncertet rendezett. Megtelt a templom, s Doszpoly Károly polgármester úr rövid megnyitója után fölcsendült a koboz, citera s az énekszó. Rólunk meséltek. Gyökereinkről, melyek, ha elszáradnak, a legsudárabb fa is kidől. Hallgattuk, nevettünk, tapsoltunk, s néha együtt sírtunk a citerával. Újra részeivé váltunk annak a vérnek, mely évszázadok óta ezüst kehelyben ragyog. Megmerítkezve megzenésített örökségünk tavában felfrissült lélekkel sétáltunk át mindannyian a hely- és gyülekezettörténeti kiállítás megnyitójára. Baksy Mária esperes asszony megnyitó szavaiban a kincset érő örökség megóvása és a jövőbe mutató felelősség vállalása a Krisztusban élő és élni akaró közösség ismertetőjegyévé vált. Salamon Gábor, az Aggteleki Nemzeti Park igazgatója az Egyházközség kultúr- és művelődéstörténeti szerepét emelte ki köszöntő szavaiban, üdvözölve, hogy ez a mára már kicsiny gyülekezet méltó követője kíván lenni eleinek, példát mutatva a jövendő nemzedéknek.

Sétáltunk körbe a kiállításon. Elénkbe jöttek több száz éves klenódiumok, míves asztalosmunkák, dokumentumok, tárgyak, életek. Születés, halál, Úrvacsora, könyvtár, iskola, holokauszt, ötvösmunka, birtokok, nagylelkűek, szegények s egy bárónő keze nyoma mind megtalálható. Rácsodálkoztunk egy régi világra, mely szorosan öleli gyökereinket, s táplál a jövendő felé.

A községháza közösségi termében kicsiny gyülekezetünk szinte minden tagja egy emberként varázsolt terített asztalt. Sütemény, étel, ital, s a szeretet, mellyel mindenki a szívét is odaadta. A szeretetvendégség, mellyel a nap zárult, záloga annak, hogy abból az ezüst kehelyből nem csupán évszázadokig itták, de ezután is inni fogják az Ártatlan vérét. Így történt. Így történik most is. A kiállítás egész évben díjtalanul megtekinthető. A jókedvű adakozó szeretetét a templom és a kiállítás anyagának állagmegóvására fordítjuk.

MA

Szinpetri