Az encsi templom megtelt. Ünnepien sok gyermek és kísérőik. A karzat is tele lett, az ajtó előtti belépő is. Jó volt körülnézni, bár aggódtam kissé: öröm, hogy ennyi gyermek itt van, jelezve, hogy otthon is vannak még sokan, de vajon nem túl nagy felelősség-e, hogy hogyan indítjuk el őket, akik a jövő emberei a jelenben miránk bízva. Hogyan indítjuk a tanévnek, hitoktatásnak, és ami még fontosabb: fel tudjuk-e készíteni őket, hogy ne csak hittanosaink legyenek, hanem majd egyháztagjaink is? Tudunk-e eleget adni, hiszen ránk bízatott az áthagyományozás és a hiteles bizonyságtétel feladata?
„Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk" - hangzott a kilencvenedik zsoltár válasza Török Istvántól, aki sok gyermeket indított már útra lelkipásztorként, vallástanárként. Jussunk bölcs szívhez, mely túlnő az ösztönök érdek-okosságán, azon, hogy az erősebb győzze le a gyengét. Bölcs szívhez, amely túlnő a megtanulhatón. Bölcs szívhez, mely az istenfélelemtől, Isten tiszteletétől több, mint okos. Bölcs. Remélem, így lesz ez a felnőttek életében és munkájában, és a gyermekek nyiladozó értelmében, lelkében. Abaújban és a többi megyében, Encsen és a többi gyülekezetben.
Az istentisztelet után játékos idő következett Mészáros Viktória és Enghyné Zergi Márta lelkipásztorok vezetésével az iskolában. Része lehet ugyanis a játék közösségteremtésünknek. A közösen töltött idő elmulaszthatatlan, mert a puszta tanítás-tanulás nem köt a gyülekezethez. A gyermek és lelkipásztor közösen töltött idejében a közösen megélt evangélium igen. A tudás és bölcsesség, az információátadás és a bizonyságtétel egymásra utalt mégis-különbözősége ez. Legyen valósággá számunkra ebben az évben, hogy a közösen, Istentől elkérten számlált napok bölcs szív megteremtődéséhez vezetnek.
Barnóczki Anita