Örömteli házasság? - Házassággondozó délután Noszvajon

Ezekkel a kérdésekkel, vagy ezek feltevésének a hiányával gyakorta találkozunk a 21. század eleji Magyarországon. Egyházunk számára fontos feladat, hogy megpróbáljunk segítséget nyújtani ahhoz, hogy jelenlegi vagy leendő gyülekezeti tagjaink Isten akarata szerint egyben tudják tartani házasságukat. Ezt a szükséget felismerve a Noszvajon működő két fiatal házaskör alkalmain már tanulmányoztunk házassággondozással foglalkozó keresztyén szakkönyveket. Több házaspár eljutott a Bibliai Házassággondozó Szolgálat (www.bhsz.hu) nyári heteire. Az ő javaslatukra hívtuk meg a szolgálat munkatársait, hogy a házassággondozás témájában tartsanak előadásokat, és adjanak lehetőséget kérdések feltevésére.

2010. március 27-én, szombat délután 2 órakor kezdődött házaspári csendesnapunk a noszvaji iskola aulájában. Nemcsak reformátusok, és nem csak helybeliek részvételével összesen kb. 50 fő vett részt ezen a plakátok segítségével is meghirdetett programon. A helyi lelkipásztor köszöntése és a rövid áhítat után Mózes Áron vezetési tanácsadó tartott előadást Hullámzó házasság címmel, amit gazdagon illusztrált számítógépről kivetítet képekkel. Az évszakok változásához hasonlította a házasság különböző időszakait. Kifejtette, hogy bár különböző intenzitással, de minden házasság keresztülmegy mind a négy évszakhoz hasonló időszakon, hiszen az élethelyzetek folyamatosan változnak az életünk során. A tél bemutatásával kezdte az előadást: ez a legfájdalmasabb időszak, amikor érzelmi elhidegültség állapotában van egy házaspár.

De bíztatta a jelenlévőket: a telet követheti a tavasz, bár ez a házassággal kapcsolatban nem magától következik be, hanem aktív részvételt kíván mindkét féltől. Dolgozni kell a házasságon, időt, energiát kell belefektetni, hogy az életjelek újra tapasztalhatóak legyenek benne. Először is szorosra kell vonnunk a kapcsolatunkat Jézus Krisztussal, és az Ő segítségét kérve, imádkozva láthatunk hozzá a házasságunk rendbetételéhez. Öt szeretetnyelvről, vagyis az egymás iránti szeretetünk kifejezésének öt lehetséges módjáról, és azok gyakorlásának a fontosságáról hallottunk továbbá az előadásban. Ezek pedig, ahogyan Gary Chapman Egymásra hangolva (Az öt szeretetnyelv a házasságban) című könyvében találjuk: 1. az elismerő szavak, 2. az együtt töltött minőségi idő, 3. az ajándékozás, 4.a szívességek, és a 5. a testi érintés. Ezeknek gyakorlását erősítve - felfedezve, hogy a házastárs számára melyek a különösen fontosak -, elkezdődhet az a folyamat, amely során egy házasság újra egyre örömtelibbé válhat.

Eljöhet tehát a nyár is, amikor a házasságot napsütéses, termékeny, gyümölcsöző kapcsolatnak éljük meg. Ekkor azonban éberen kell őrködni a házasság jó állapotán, amiben az egymás iránti őszinteség segíthet. Ez azért fontos, mert így lehet megakadályozni, hogy beköszöntsön az ősz, ami látszólag gyönyörű, valójában azonban már elindult egy hanyatlás, és a házasság az őszinteség hiánya miatt a tél felé sodródik. Az előadás végén az előadó felesége, Zsuzsa beszélt arról, hogyan is történt mindez az ő házasságukban.

A második előadást Kovács Károly pszichológus és családterapeuta és felesége, Kata közösen tartották felváltva, egymásnak adva a szót, szintén kivetített képekkel szemléltetve mondanivalójukat. Az ő előadásuk címe Intimitás és szexualitás volt. Ennek keretében szó esett többek között arról, hogy miért fontos a házasságig várni a nemi élet elkezdésével. Hangsúlyozták a házasélet ezen területével kapcsolatos kérdések, problémák, igények megbeszélésének a fontosságát a házasfelek között. Az előadók beszéltek a férfi és a nő közötti különbségekről a nemi élet megközelítését illetőleg: pl., hogy a férfiak vizuálisan, a nők viszont inkább érzelmek, a bensőséges lelki kapcsolat révén válnak érdeklődővé. Kitértek a pornográfia (internetes stb.) káros hatásaira is.

Az előadásokat követően volt lehetőség beszélgetésre fórumszerűen, de a szünetben és a programot követő szeretetvendégség közben személyesen is az előadókkal, akik egyébként a Debrecen Nagyerdei Református Gyülekezet tagjai. Este 7 óra után fejeződött be ez a program, amire Isten iránti hálával gondolunk vissza, és aminek az áldásait azóta is érezhetjük (egy házassági válság kezelése a programot követően megkezdődhetett szakértő segítségével).