Lelki gyümölcstermés, Evangélizáció Abaújkéren, Abaújalpáron, Boldogkőújfaluban, Boldogkőváralján és Arkán

Ezért az Úr segítségével evangélizációs hetet szerveztünk, másokat is hívogatva. Örömünkre szolgált, hogy katolikus testvérek is eljöttek a lelki tartalmú estékre, akikkel együtt hallgattuk Istenünk csodálatos szeretetének és kegyelmének jó hírét. Az evangélizációs alkalmakon való igehallgatásunk annak jegyében zajlott, hogy mindinkább kiforrjon lelkünkben valami jó, nemes és tiszta, mint pincék mélyén az elegyítetlen bor. Vendég igehirdetőket hívtunk, akik elegyítetlenül szólták a Szentírásból a tiszta evangéliumot, megadva annak lehetőségét, hogy lelki éléskamránkat is megtöltsük jó gyümölcsökkel.

A hét vezérigéje a Galata 5, 22 volt: „A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség önmegtartóztatás."

2009. november 9-én, hétfőn Abaújalpárra sereglettünk össze, ahol a templomban Leczó Tamás, legyesbényei lelkipásztor szolgálata által épülhettünk, aki a test cselekedeteinek és a Lélek gyümölcsének szembehelyezésével hívott bennünket önvizsgálatra és bűnbánatra.

November 10-én, kedden a boldogkőújfalusi templom harangjai hívogattak, hogy lélekben az Úr Jézus lábai elé letelepedve hallgassuk az élet szavát. „Mint a szép híves patakra a szarvas kívánkozik, lelkem úgy óhajt Uramra" - vallottuk meg a zsoltár szavaival Istenünk Igéje iránti szomjúságunkat. Ezen az estén Bojtor István nyugdíjas lelkipásztor szolgált közöttünk, aki ma is szent nyughatatlansággal munkálja Isten országát. Tiszteletes úr, akit kedves felesége, Uzonka néni is elkísért, a gazdag ifjú történetén keresztül világított rá az előbb-utóbb minden embert foglalkoztató kérdésre: mi van a halál után? Kifejtette prédikációjában azt is, hogy a jó köznapi értelemben relatív fogalom, s hogy az abszolút jó egyedül az Úr.

November 11-én, szerdán Abaújkér 800 éves templomában gyűltünk össze, ahová Szalay Ibolya, telkibányai lelkész érkezett vendég igehirdetőként, aki szívmelengető és figyelemfelkeltő módon szólt a Lélek egyik gyümölcséről: a hűségről. Megosztotta velünk, hogy konfirmációja és lelkésszé szentelése alkalmával is ugyanazt az Igét kapta, s így buzdította őt az Úr: „Légy hű mindhalálig és neked adom az élet koronáját!" (Jel 2,10 ) Életünk valamennyi területét át kell, hogy fonja a hűség, mint hajszálerek a lombokat. Az istentisztelet után a barátságos atmoszférájú gyülekezeti terembe vonultunk át, ahol Szalay László Pál lelkipásztor úr tartott rendkívül élvezetes és magával ragadó előadást Kálvin János életéről és munkásságáról a modern technikát is felhasználva. A jelenlévő gyermekek is szájtátva hallgatták az előadást. Ezt követően szeretetvendégség várta a kedves testvéreket.

November 12-én, csütörtökön Boldogkőváralja adott otthont az evangélizációs alkalomnak. Nagy Zsuzsanna, szemerei lelkipásztor érkezett hozzánk, hogy Istenünk üzenetét tolmácsolja a Lélek másik gyümölcséről: a szelídségről. Elmondta, hogy az Ószövetségben is számos helyen olvashatunk a szelídségről, a Példabeszédek könyve is sok helyen említi, majd szólt Megváltó Jézus Krisztusunk példaadó szelídségéről. Az istentisztelet végén egy szívvel énekeltük: „Jézus nyájas és szelíd, láss meg engemet..." A léleküdítő Igei alkalom után a test is felüdülhetett a szeretetvendégség révén, amellyel Orosz Rudolfné, a boldogkőváraljai gyülekezet tagja kedveskedett az egybegyűlteknek.

November 13-án, pénteken a kedves kis falu, Arka gyönyörű ékszerdoboza, a református templom nyílt meg az Igére éhes lelkek előtt. Szalay László Pál telkibányai lelkész jött el közénk, hogy a Lélek gyümölcséről, az önmegtartóztatásról szóljon a Szentlélek segítségével.

Minden alkalommal az igei tanítást énektanulás követte, majd tombolasorsolásra került sor. A minden jelenlévő testvérnek kiosztott szelvénnyel ki-ki keresztyén kiadványt nyert. A Lélek itt is munkálkodott, hiszen mindenki olyan kiadványra tett szert, amire éppen szüksége volt. Az evangélizációs hét lezárásaképpen vasárnap az öt gyülekezet tagjai közösen vettek úrvacsorát az abaújkéri templomban.

Az istentiszteletek után gondnok és presbiter testvérek és családjaik látták vendégül hajlékukban a szolgálattevőket. E lap hasábjain is szeretettel köszönjük meg a vendégszeretetét Krompák András presbiter úrnak és kedves feleségének, Katikának, Veréb Pál gondnok úrnak és kedves feleségének, Katikának, Koscsákné Bodnár Izabella gondnok asszonynak és kedves férjének, Sándornak, Farkas Dénesné presbiter asszonynak és kedves férjének, Görgey Pálné presbiter asszonynak és kedves fiának, Gábornak.

S legfőképp a mindenható Istennek köszönjük meg, hogy elkészítette számunkra a lelki feltöltekezés alkalmait, Övé a dicséret, dicsőség, tisztesség és hálaadás, a szentek Urának légyen örök magasztalás! Reméljük, hogy a kapott igei biztatások alapján a lelki gyümölcstermés a mindennapokban is folytatódik. Adja az Úr, hogy életünk fája teremhesse a megtéréshez méltó gyümölcsöket Istenünk dicsőségére és felebarátaink javára!

Koczogh Julianna lelkipásztor