Kampány, választás, diákigazgató a Lévayban

Ezen a napon az iskola megszokott arculata teljesen megváltozott, mindenhol nagy volt a nyüzsgés. Rövidített tanítási órák voltak, amelyek között megtekinthettük a sok munkával elkészített kampányfilmeket. A műsorok után diákigazgatót választottunk. Az idei év győztese Kavecsánszki Tamás, a 11. d osztály tanulója lett. A nap zárásaként bált rendeztek az iskola tornatermében, ami nagyon jól sikerült. A második napot a négy tizenegyedikes osztály közösen szervezte meg. Ekkor kapta meg az iskola jelképes kulcsát a választott diákigazgató. Nagyon sokszínű programokon vehettünk részt, mint például a szellemes alagút, a titkok folyosója, teaház, palacsintaház, karaooke, táncház, pókerszoba és filmklub. Az elsős tanulók számára is nagy nap volt, mert ekkor avatták őket „igazi" lévays diákokká. Összességében nagyon jó két napot tudhatunk magunk mögött, és egy kicsit elfelejthettük a tanulást is. Nagy figyelemmel követtük az eseményeket, hisz jövőre rajtunk a sor, hogy megmutassuk, mit is tudunk.

Hegyi Hanga 10. c, Kahancz Erika 10. c,

Lábas Violetta 10. c média tagozatos diákok