Voltam segédmunkás, olajbányász, taxisofőr, repülős és földmérő. Míg végül a feleségem hatására pedagógusnak álltam. Pedagógusnak! - akik soha nem gazdagodnak meg, de sok-sok ember hálája és szeretete veszi körül: és ez adja életük értelmét és örömét.

Nekünk talán ma technikailag jobb körülményeink vannak, de lelkiekben, szellemiekben nehezebb építeni, mint 60-70 évvel ezelőtt. Ugyanis ma már nincsenek meg azok az erkölcsi normák, a Tízparancsolaton felépült emberi közösségek, mint annak idején.

De mi fáradhatatlanul vetjük a jó magot tudva, hogy népünk, nemzetünk mostani elesett állapotából csak az erkölcsi megújulás hozhat felemelkedést!

Mi itt keresztre rendeltetve állunk,

minket a hűség Krisztus-szege tart

Égő reménység! - árva hunjaidból

jövőt nevelni, embert és magyart!

.......

Mert a fundamentum Istentől való,

és Istentől való akarat,

mely újra építi a falakat.

Mi felekezeti pedagógusok, eszközök vagyunk Isten kezében!

Igazgató Úr, Tanártársaim, Cserkésztestvéreim, lévay-s Diákbarátaim. Szerettem köztetek lenni! Őrizzük meg egymást jó emlékezetünkben. De most mennem kell - „indul a buszom"! És, hogy lesz-e még újabb „bevetés"? Az a jó Isten dolga. Én készen állok!

Parajos Tibor, tanár, cserkésztiszt

(miskolci Lévay József Református Gimnázium)