Képek a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának életéből

A XI. Országos Diákvegyész Napokat március 31-én és április 1-jén rendezte meg a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma a Magyar Kémikusok Egyesületével és a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Akadémiai Bizottságával közösen. A diákkonferencián két szekcióban 15 középiskola 46 diákja összesen 28 előadást tartott egyetemi oktatókból és vegyészmérnökökből álló zsűri előtt. Iskolánkból Timári István (11.A) I. helyezést ért el, Sztipanov Milos és Tamás Apor 10.H osztályos tanulók különdíjat kaptak.

15 éves fennállását ünnepelte az 1941/I. A Ösztöndíj Alapítvány. Az alapítók az Alma Mater iránti hálából karolták fel a rászoruló tehetséges diáktársaikat, azóta mintegy 300 kedvezményezettje van ennek a programnak. Napjaink ösztöndíjasai műsorral fejezték ki köszönetüket a támogatóknak, visszaemlékezések, köszöntések hangzottak el, s bemutatkozott az új kuratórium és vezetője, Székely Attila lelkipásztor öregdiák.

A költészet napja tiszteletére április 11-én versünnepet szervezett a gimnázium magyar és vallástanári munkaközössége. Reggel 6 órától este 8-ig folyt a Verspatak. Délelőtt rendhagyó magyarórákon vettek részt a tanulók, az egyes tanulói csoportok egymást örvendeztették meg felolvasással. A jubileumi évben elhangzottak a leghíresebb pataki versek, Tompa Mihály, Képes Géza, Mészöly Dezső, művei. Délután a kisiskolások és nevelőik Pósa Lajos verseivel ismertették meg a közönséget, aztán a tantestület tagjai is bekapcsolódtak, egy-egy kedves verssel. Este a kórus vendégművészek közreműködésével Gulyás Orsolya tanárnő szerkesztésében a magyar irodalomtörténet jeleseinek megzenésített verseit mutatta be.

A „Polgár az európai demokráciában" címmel a Civitas Egyesület országos középiskolai versenyt szervezett. Sokoldalú elméleti ismeretekről, vitakészségről és közös problémamegoldásról adtak számot a versenyzők. A regionális döntőben az élen végzett gimnáziumi csapat sokirányú adatgyűjtést és kutatást folytatott a Sárospatakot elkerülő út megépítéséről. Következtetéseiket - különböző előírásoknak megfelelve - 10 perces előadásban kellett összefoglalniuk. Czók Dávid, Gyükeri Ferenc, Melles Kristóf, Puzder Filip a parlamentben mérkőzött meg 13 csapattal, s nem kis küzdelemben negyedik helyezést értek el.

Összeállította:

Sinkóné Tóth Zsuzsanna