Napi lelki táplálék

1Pt 2,13–17

Napi Ige – Agyagási István

A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.

„Jogos” a felszólítás a zavaró, zavart keltő hangoskodásnak az „elnémítására”. Az eredeti szöveg így fejezi ezt ki: „befogni a száját”, illetve „szájkosarat tenni rá”. A világban általában erőszak jellemzi ezen eszközök alkalmazását. Az igével élő és az ige szerint élő ember mindezt krisztusi módon kell végrehajtsa, hiteles, hívő élettel, „jót cselekedve”. Ez az egyedül célravezető, Isten építő szándéka szerint való.

Bír 5

RÉ 375 MRÉ 247      

Korábbi napok napi lelki táplálékai