Napi lelki táplálék

Róm 11,1–16

Napi Ige – Steinbach József

A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.

Isten nem vetette el az ő népét, és most is van maradék Isten kegyelme szerint (5), de éppen Izráel megkeményedése lett a dicsőséges eszköze annak, hogy Krisztus evangéliuma más népekhez is eljusson (12). Ugyanakkor a pogányok megtérése eszköz Isten kezében a zsidóság megnyerésére, Isten ugyanis féltékennyé tette őket (14), míg teljes számban meg nem térnek (12). A gyökér nélkül nem él és terem az ág, de a gyökér önmagában, ágak nélkül elhal, mert nincs mit táplálnia. Egybetartoznak.

2Krón 12

RÉ 100 MRÉ 100

Ezen a héten:

Imádkozzunk gyülekezetünk, családunk csendes ádventi felkészüléséért.

Hálaáldozatunkkal segítsünk azoknak, akik az anyagiak hiánya miatt félnek a közelgő ünnepektől.

Korábbi napok napi lelki táplálékai