A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.
Miközben az Úr Krisztusban adott kijelentésének írásba rögzített szavát olvassuk, és az istentiszteleteken részt veszünk, Urunk képére formálódunk a Szentlélek munkája által. Az önző emberből szerető szívű, segítségre kész, imádkozó emberré válunk. Legyünk hálásak Urunk újjászülő és az új élet útján vezető, formáló erejéért!
3Móz 5
RÉ 357 MRÉ 319
Ezen a héten:
Imádkozzunk gyülekezeteink és egyházunk vezetőiért, hogy hűséggel kormányozhassák a rájuk bízott közösségeket.
Hálaáldozatunkkal segítsük csendeshetek, evangélizációk megvalósítását.