A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.
Pál hálát ad a thesszalonikai gyülekezetért, akik nem emberi beszédként fogadták be, hanem Isten beszédeként (13) hallgatták az igehirdetést. Erre tanít a HH is: „Isten igéjének hirdetése Isten beszéde”, és annak ereje munkálkodik bennünk, erősítve azokat, akik hisznek. Az emberi beszéd értelmét vesztheti, de Isten beszéde soha.
Jer 40
RÉ 90 MRÉ 90
Ezen a héten:
Imádkozzunk a szegényekért, akikről Jézus azt mondta, hogy mindig velünk lesznek, ezzel is vállunkra helyezve az értük való felelősség terhét!
Hálaáldozatunkkal találjuk meg a gyülekezetünkben azokat, akiknek a legnagyobb szüksége van pénzre!