Napi lelki táplálék

1Thessz 2,1–12

Napi Ige – Dr. Sándor Endre

A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.

Feltétlenül szükséges, hogy a gyermek előtt legyen cél, hiszen élni azt jelenti, hogy van célom. De ma arról olvasunk, hogy „éljetek az Istenhez méltó módon, aki az ő or­szágába és dicsőségébe hív titeket” (12). Abba a világba „»amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg nem sejtett«, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek” (1Kor 2,9).

Jer 39

RÉ 450 MRÉ 356

Ezen a héten:

Imádkozzunk a szegényekért, akikről Jézus azt mondta, hogy mindig velünk lesznek, ezzel is vállunkra helyezve az értük való felelősség terhét!

Hálaáldozatunkkal találjuk meg a gyülekezetünkben azokat, akik­nek a legnagyobb szüksége van pénzre!

Korábbi napok napi lelki táplálékai