„…tartsd meg örökre néped szívében ezt a szándékot és indulatot, és kösd magadhoz szívüket!” (4)

Dávid imája a templomépítés előtt a népért szól. Azt kéri az Istentől, hogy az emberek szívét kösse magához. A régi Bibliánk ezt így fordítja: „irányítsd az ő szívüket te feléd.” Mit jelent az, ha az ember szíve Istenhez van kötve, vagy Isten felé van irányítva?

Talán elsősorban szemléletváltást jelent az Isten felé forduló szív. Akinek a szíve Isten felé fordul, az máshogy látja a dolgokat. Életének eseményeit – legyenek azok akár áldásosak, akár gondterheltek – egy nagyobb történet vagy történés eseményeként tudja látni.

Dávid esetében például ez az adománygyűjtés megszervezésében mutatkozik meg. Nem a maga dicsőségére gyűjt, nem saját magának akar emléket állítani a templomépítéssel. Éppen fordítva. A templomépítés és az adománygyűjtés válasz arra a változásra, ami végbe ment az ő életébe. Korábban Isten ószövetségi népe úgy gondolta, hogy ők birtokolják az Isten erejét. Ennek volt a jele a szövetség ládája, amit magukkal vittek a csatába is. Dávid döntései azonban már arra mutatnak rá, hogy az ő szemlélete megváltozott. Nem akarja mágikus kabbalaként magával hurcolni a ládát mindenhová. Megértette, hogy nem ő birtokolja az Istent, hanem az Isten szeretete és kegyelme vette birtokba őt. És az ebből fakadó hálából tesz mindent: megszervezi az adománygyűjtést és megteremti a templomépítés alapjait. Hálából, Isten dicsőségére, mert az Isten már magához kötötte Dávid szívét.

Imádság

Kösd a mi szívünket is hozzád örökkévaló Isten! Engedd, hogy megláthassuk, életünk minden eseménye egy nagyobb tervnek a része. Hisszük, hogy te munkálod a mi életünkben is a te jó akaratodat, hogy véges és elfolyó földi életünk a te szeretetednek és kegyelmednek örök tengerébe fusson, amelyet elkészítettél a tieid számára az Úr Jézus kereszthalála és feltámadása által. Az ő nevéért kérünk, hallgasd meg könyörgésünk! Ámen.