„Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett…”(20,2a)

Simon Péter többször előtérbe kerül a tanítványok között János evangéliumában, az evangélium utolsó fejezeteiben pedig kifejezetten központi szerepet játszik. Jézus elfogásakor például bátran kardot ránt és levágja a főpap szolgájának fülét. Mégsem erről a bátorságról és elszántságról szoktunk megemlékezni, sokkal inkább arról, hogy háromszor megtagadja mesterét, ahogyan Jézus korábban meg is mondta róla, mikor fogadkozott, hogy kész meghalni is érte. A háromszoros tagadás és a kakas hangja jut leginkább eszünkbe Péterről. A szeretett tanítványra másként emlékezünk. Láthatjuk az utolsó vacsorán Jézus mellett, majd a kereszt alatt, ahogy egymásra bízza őket anyjával, Máriával. Érdekes, hogy János evangéliuma a többi tanítványt nem említi itt, még Pétert sem látjuk a képen. Három Mária, köztük a magdalai, és a szeretett tanítvány állnak a keresztnél.

Jézus eltemetésekor egyikük sincs jelen. Aritmatiai József és Nikodémus temetik el. Aztán következik a szombat csöndje és sötétje, majd a még mindig sötét hajnal, amikor Mária, a magdalai kimegy a sírhoz. Mária. Nem a tanítványok.

Péter a szeretett tanítvánnyal van együtt otthon. A tagadások után. A kereszthalál után. Mária pedig hozzájuk rohan. Nem a többiekhez. Nem keres olyat, aki jobb. Nem Aritmatiai Józsefhez megy és Nikodémushoz, akik előző nap helytálltak. Péterhez és a szeretett tanítványhoz. Együtt rohannak a sírhoz, de a szeretett tanítvány, aki elsőnek ér oda, megáll. Csak behajol. Péter az, aki be is lép.

Mária lehetővé teszi Péter számára, hogy elindulhasson. Még viszi a szégyenét, azzal együtt rohan. Lemarad, de bemegy. Látja a sír ürességét. Látja az összehajtott lepleket. Még nem érti, mi történt. Ebben a pillanatban még nem övé az az öröm, a feltámadás, a húsvét öröme, amit mi ismerünk. „Még nem értették ugyanis az Írást, hogy fel kell támadnia a halottak közül.”

Amit biztosan tudtak: a kő el van hengerítve a sír elől, a sír pedig üres. A szeretett tanítványról jegyzi fel az evangélium: „látott és hitt”. Azóta, az első húsvét hajnala óta tudjuk és hisszük: a kő a sírboltról, a sírboltunkról el lett hengerítve. Ez az, amit hittel láthatunk. Tagadás után, kudarc után, magunkra maradtságban, félelemben: a kő a sírboltról el van hengerítve.

Imádság

Áldott legyen a Mindenható Isten az elhengerített kőért, a sír ürességéért, a bizonyságtévő testvérekért. Ámen.