Napi lelki táplálék

János 16,12-15

Napi Ige – Vadnai Zoltán

A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.

Még sok mindent kellene mondanom nektek, de most nem tudjátok elviselni; amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra…” (16,12-13a)


Jézus a búcsúbeszédében azt mondja tanítványainak, hogy „Még sok mindent kellene mondanom nektek, de most nem tudjátok elviselni.” Gondolkodtam azon, hogy vajon mi az, amit a tanítványok nem tudnának elviselni. Hogyan értsük ezt a jézusi mondatot? Annyi mindent elmondott a tanítványoknak már, igyekezett felkészíteni őket arra, hogy mi vár rájuk. Mi az, amit ott és akkor, nagypéntek előtt nem mond el nekik, mert nem tudnák elviselni?

Az a szó, ami itt a Biblia eredeti görög szövegében szerepel, amit úgy fordítottak, hogy „elviselni”, az a teherhordozás szava a görögben. „Nem tudnátok most elhordozni azt a terhet.” Három fejezettel később ugyanez a szó szerepel az evangéliumban, amikor a Golgota felé vezető úton, a megkorbácsolt Jézus maga cipeli vállán a keresztet.

De most még ott van Krisztus a tanítványaival. Még nem fogták el. Még azt az Urat hallgatják, aki isteni hatalmával annyi csodát tett, aki betegeket gyógyított, aki feltámasztotta Lázárt, akire csodálattal néztek, akire Izraelt újra naggyá tévő Messiásként tekintettek.

Jézus gondolhatott arra, hogy ezek a tanítványok nem tudnák még lelkükben elhordozni azt, ha pontosan tudnák, mi következik. Hogy nemsokára elfogják őt, megkínozzák és megfeszítik. Bár beszélt már erről nekik, de Péter annyival lezárta, hogy: „Uram! Ez nem történhet meg veled.”

De Jézus gondolhatott arra is, hogy mi lesz az őt hallgató tanítványok sorsa. Hogy üldözni fogják őket, hogy hitük miatt szenvedni fognak. Hogy a világ nem fogja őket keblére ölelni. Ahogyan Pál apostol mondta később, amit Krisztusról hirdet az a zsidóknak megütközés, a pogányoknak pedig bolondság.

És gondolhatott arra is, hogy most még könnyű minden a tanítványoknak, a győztes, hatalommal bíró Jézus mellett. De Ő elvétetik tőlük, sőt feltámadása után is csak 40 napig lesz velük. Ha egyedül maradnának, akkor nem tudnának megállni a hitben. Mert az ember önmagában kiszolgáltatott, gyenge és elesett. A bűnnek a hatalma és a világ hatalma legyőzné.

Elhordozni az élet terheit, megállni a hitben, az örök élet reménységében csak Krisztussal lehet. Erről beszél a mi Urunk. „Nem hagylak titeket árván” – mondta korábban. Úgy tudtok majd elhordozni, elviselni mindent, amit átéltek, ami rátok vár, hogy a Szentlélek által veletek leszek. Ő ad majd erőt nektek.

Amikor azonban eljön Ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra.” Most még nem tudjátok elhordozni, de ha eljön a Szentlélek, akkor igen. Ez a titka ennek az igének, és ez a titka az életünknek. Nem szakadék van a mennybe ment Krisztus és közöttünk, hanem élő kapcsolat a Lélek által.

Amikor imádkozol, amikor erőt kérsz, amikor megérted az igét, amikor megérted, hogy mit üzen neked az Úr, amikor minden nehézségben is hű tudsz maradni akaratához, amikor szeretni tudsz akkor is, amikor más gyűlöl, amikor tudod, hogy aki meghalt érted, Ő segít hordozni a legnehezebb terheket is, akkor a Szentlélek munkálkodik az életedben. Nem vagy egyedül!


Imádság

Uram! Add a Te Lelkedet az életembe, a szívembe, hogy élő hitem legyen, tudjam, hogy velem vagy minden napon a világ végezetéig, és add, hogy teremhessem a Lélek gyümölcseit! Ámen.

Korábbi napok napi lelki táplálékai