„Ezeket azért mondom nektek, hogy meg ne botránkozzatok. A zsinagógákból kizárnak titeket, sőt eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy Istennek tetsző szolgálatot végez; és mindezt azért teszik, mert nem ismerték meg sem az Atyát, sem engem.” (1-3)

„Isten nevében! Az egyház nevében!” – hányszor hangzott vajon el ez a mondat a történelem során? Hányszor volt hivatva alátámasztani az ezt kiáltók tetteit? Máglyák mellett, titkos döntések során, exkommunikációk (kiközösítések) alkalmával, csatakiáltásokban és megszámlálhatatlan más alkalommal. Hányszor próbálták ezzel igazolni a mások életével játszó hatalom döntéseit, a saját, önző, sokszor anyagi érdekek érvényesítését, a megalkuvás nyomorúságát, nyilvánvaló hazugságokat, rágalmakat, vakbuzgóságot.

Jézus előre figyelmeztette az övéit a világból feléjük áradó gyűlöletre is, erről beszélt tegnapi igénk, de nem hallgatta el azt sem, hogy tanítványait belülről is, a magát Isten népének nevező közegből is fogja támadás érni. Ebben az igeszakaszban Jézus arról szól, hogy a hivatalos zsidó közösségekből, a zsinagógai közösségekből kizárják majd követőit, arra az Atyára hivatkozva, akit pedig Jézus jelentett ki.

A legérdekesebb, a legelgondolkodtatóbb mondat ez: „aki megöl titeket, azt hiszi, hogy Istennek tetsző szolgálatot végez.” Pál apostol juthat az eszünkbe, aki így vallott az emberek előtt: „E tanítás követőit (ti.: Jézus követőit) halálra üldöztem, megkötöztem, és börtönbe juttattam férfiakat és nőket is.” (ApCsel 22,4) „És a zsidó hithűségben sok kortársamat felülmúltam népem körében, minthogy fölöttébb buzgó rajongója voltam atyáim hagyományainak.” (Gal 1,14)

Ez az, amikor az Úr dolgában való buzgóságot leárnyékolja valami más. Ez a más, ez sok minden lehet. Pálnál a hagyomány, de lehet a „szép rend”, a hatalom, a pénz és ki tudja még mi egyéb, ami miatt a nekem tetszőt akarom Istennek tetszőnek hinni, láttatni, mutatni. Amikor nem az a lényeg, nem az áll a középpontban, hogy mit diktál a Krisztus-ismeret, a megértett ige, az imádságban elkért döntés és út, hanem valami más, akkor elkerülhetetlen az összeütközés.

Csak az Atyának és Krisztusnak az igaz ismeretéből, ehhez az ismerethez való hűségből fakadnak áldások. E nélkül tévútra jut minden buzgóság, rombolni fog, nem építeni. Erről szól a mai napi ige.

Imádság

Uram! „Szent igédet vallanom, adjad tisztán, homály nélkül, és szolgádnak mondatnom minden képmutatás nélkül!” Ámen.