„…maradjatok meg az én szeretetemben!” (9)

„Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők…” (Jn 15,5) Ez a metafora előzi meg a mai igeszakaszt. A szőlővesszők életképtelenek akkor, ha nem maradnak a szőlőtőn. Elszáradó venyige-sors lesz az övék. Jézus itt lefordítja, megmagyarázza, hogy mit jelent ez a kép, mit jelent az, amikor azt mondja a tanítványoknak, hogy „maradjatok énbennem” (15,4), hogy a vessző maradjon a szőlőtőn.

Azt jelenti: „maradjatok meg az én szeretetemben!” (9) Milyen elcsépeltté, üressé tudnak válni szavak! Szeretet, öröm. Hallottuk már: ha a lelkésznek nincs mondanivalója, akkor a szeretetről beszél. Aztán hallottuk már ezt is a keresztyénekről: „ők beszélnek a szeretetről?” vagy ezt: „a szeretetről papolnak, és közben…”

Hiába évezredek bizonysága arról, hogy a másokhoz odaforduló keresztyén szeretet felemel, gyógyít, segít, példát ad, olyan gyümölcse a hitnek, amely maga is képes Krisztushoz közel vinni másokat. Hiába, ha magukat keresztyénnek vallók és hirdetők tudnak szeretetlenek, önzőek, farizeusok és álszentek is lenni. Amit épít az első, azt rombolja a második. Még jó, hogy Jézus itt nem arról beszél, ahogyan mi szeretünk. Ahogyan mi szeretjük őt vagy egymást. Ami néha tiszta és odaadó, néha hullámvasút, olykor érdek, néha pedig nem több, mint önmagunk öncélú szeretete.

Jézus itt az ő szeretetéről beszél. Arról, amelyre nem vagyunk érdemesek, ami kegyelemből a miénk. Az ő megmentő, megváltó szeretetéről, amely elhordozta a kereszten bűneink büntetését helyettünk. Amely nyomán az elszáradó venyige-sors helyett az élő szőlővessző-sors lehet a miénk. Élet és örök élet. Ezt jelenti megmaradni az ő szeretetében.

Azt pedig, hogy megmaradtunk-e benne, az mutatja meg, hogy parancsolatait megtartjuk-e (10). Ez lesz a mi szeretetünk fokmérője, tükre, hitünk és hűségünk próbája. Ő is hű volt az Atyához, követte akaratát egészen a kereszthalálig. Ennek a hűségnek az öröme van Jézusban.

Ennek a hűségnek az öröme lehet a tanítványoké, lehet a miénk. Amikor hűséges tudtam maradni hozzá egy nehéz döntésben is, egy választásban is, nem önző érdek, nem anyagi javak, nem irigység és nem bosszú, nem a saját hasznom kiszolgálása vezérelt, hanem Krisztus megértett akarata.

Pár hete Aradon álltunk meg családommal a tizenhárom vértanú obeliszkje alatt. Feleségem felolvasta ott nekünk a kivégzettek utolsó mondatait. Amikor ma, nemzeti ünnepünkön felidézem ezt a pillanatot, - azt gondolom – ez által is megértek valamit abból a hűségből, abból az Isten előtt beteljesedett, Krisztusra tekintő örömből, ami az élő szőlővessző-sors sajátja.

Imádság

Uram, könyörgöm azért, hogy életem megmaradjon a Te szeretetedben! Ámen