„Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám.” (8)

„A lehajló szeretet”

A felolvasott igeszakasz a szeretet egyik legmegrendítőbb pillanatát mutatja meg, adja elénk. Jézus tudja, hogy közeleg a szenvedése, tudja, hogy elárulják, és tudja, hogy útja a kereszten át vezet vissza az Atyához. Mégsem önmagával van elfoglalva. Nem védekezik, nem panaszkodik, nem követel. Hanem lehajol.

„Szerette őket mindvégig” – ezzel kezdődik ez a történet. Ez nem egy érzelgős mondat volt csupán Jézus részéről, hanem cselekvő szeretet. Jézus nemcsak szavakkal szeret, hanem tettekkel. Leteszi felsőruháját, kendőt köt magára, és szolgává válik. Olyan munkát végez, amely a legalacsonyabb rangú szolgák dolga volt. Megmossa tanítványai poros, fáradt, elnehezedett lábát.

Ebben a körben azonban ott ül az áruló is, Jézus jól tudja ezt: Júdás Iskáriótes. Jézus tudja, mit hordoz Júdás szíve, mégis megmossa az ő lábát is. Nem válogat, nem küldi el magától. Ez a szeretet határa: nem csak azokat szolgálja, akik hűségesek, hanem azokat is, akik hátat fordítanak neki. Ez szembesít minket azzal, milyen szűkös sokszor, a mi szeretetünk. Mi sokszor csak addig szeretünk, amíg viszonzást kapunk.

Majd, amikor Jézus Péterhez ér, nála pedig ellenállásba ütközik. Simon Péter nem érti Jézusnak ezt a cselekedetét, ezt az alázatot. „Te mosod meg az én lábamat?” – kérdezi Péter Jézustól. Számára megalázó ez a fordított rend. A Mester nem lehet szolga. Nem alacsonyodhat le idáig Jézus, aki a leghatalmasabb, aki a királyok Királya, uraknak Ura. De Jézus válasza világos: „Amit én teszek, most még nem érted, később majd megérted.” Vannak dolgok Isten útján, amelyeket csak engedelmességgel lehet megtanulni.

Péter végletekbe esik: előbb tiltakozik, majd mindent akar: a fejétől a lábáig. Jézus azonban rámutat a lényegre: aki már megtisztult, annak csak újra a lábát szükséges megmosnia. Ez a mindennapi megújulás képe. Az egyszeri megtérés magában hordozza az állandó tisztulást, megújulást. A világ pora, szennye rárakódik a lelkünkre: sértések, önzés, fáradtság, közöny. Ezeket akarja Jézus lemosni rólunk, nap mint nap.

Ez a jelenet három dolgot tanít. Először: az igazi nagyság az alázatban van. Jézus tudja, hogy mindent az Atyától kapott, mégsem uralkodik, hanem szolgál. Másodszor: a közösség megtartó ereje a megbocsátó szeretet. Jézus nem zárja ki Júdást, nem szégyeníti meg Pétert. Harmadszor: a Krisztussal való kapcsolat feltétele az elfogadás. „Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám.” -mondja Jézus Péternek és mondja most nekünk is. Engednünk kell, hogy Ő szolgáljon felénk, nekünk, még akkor is, ha ez kényelmetlen.

Az ige ma is kérdez minket: hagyjuk-e, hogy Jézus lehajoljon hozzánk? Elfogadjuk-e a kegyelmet, vagy büszkeségünkben visszautasítjuk? Továbbadjuk-e ezt a lehajló szeretetet mások felé, amiben most Jézus példát adott számunkra?

A lábmosás nem múltbeli jelenet, hanem ma is élő meghívás. Jézus ma is kész szolgálni, tisztítani, felemelni. A kérdés csak az: engedjük-e, hogy szeretete formáljon minket, és rajtunk keresztül másokat is. Ámen.

Imádság: Mennyei Atyánk, Jézus Krisztus által!

Köszönjük Urunk, hogy elküldted egyszülött Fiadat, aki lehajolt hozzánk, hogy szolgáljon, tisztítson és szeretetével felemeljen minket.

Segíts, Uram, hogy megértsük a szolgáló szeretet fontosságát, útját, és ne a saját nagyságunkat keressük, hanem mások javát.

Mosd le a szívünk, szennyét, porát: az önzést, a haragot, a félelmet, a közönyt, hogy tisztán láthassunk Téged, és így közeledjünk mások felé is.

Adj erőt, hogy nap mint nap engedjük, hogy a Te szereteted formáljon, és hogy tetteinkkel, cselekedeteinkkel mások, felebarátaim javát is szolgáljam.

Taníts a megbocsátásra, az elfogadásra, és alázattal lehajolni másokhoz, ahogyan Te is tetted ezt tanítványaiddal és ahogyan lehajoltál és ma is lehajolsz hozzánk és hozzám.

Áldunk Téged nagyságodért, hogy szereteted határtalan, és minden nap új életet ad.

Jézusért Atyánk, hallgasd meg imádságunkat! Ámen.