A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.
„…ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya.” (26)
E mai igeszakasznak nagy kérdése, hogy azok a görögök, akik érdeklődnek Jézus felől, miért
nem látják meg azonnal őt a sokaságba? Talán azért, mert nem evilági hősként ünnepeltette
magát. Öltözete, viselkedése nem ütött el az ünneplő tömegétől. De lehet egy másik oka is,
ezek a görögök nem akartak csak úgy odamenni Jézushoz, még akkor sem, ha nagyon
érdekelte őket mindaz, amit róla hallottak. Ezért keresnek egy közvetítőt, aki által a
közelébe kerülhetnek, és személyesen tőle hallhatják tanításait. Jézus tanítványai közül
Fülöpöt szemelték ki, hogy kapcsolatba kerüljenek Jézussal, nem véletlenül, hiszen Fülöp
Betsaidából való volt, ahol sok görög élt, így jól beszélte a görög nyelvet. Fülöp odamegy
Andráshoz és együtt állnak oda Jézus elé, hogy jelezzék, görögök szeretnének vele találkozni.
Jézus úgy tekinti ezeknek az embereknek az érdeklődését, mint annak a jelét, hogy nagyobb
kapuk tárulnak ki előtte, küldetése immár nem csak Izraelre korlátozódik. Más népek fiai is
részesülni szeretnének abból a megváltásból, amit a Mennyei Atya jóvoltából az Ő
kereszthalála tesz lehetővé. Eljött megdicsőülésének órája és rövidesen eljön az az idő is,
amikor halálra adatik a világ megváltásáért.
Ezért kezd beszélni a búzaszemről, amely csak akkor hoz sokszoros termést, ha a földbe
kerül. Ha nem így történne, egymaga maradna és nem hozna termést. Az Emberfia is
egymaga maradna, ha kikerülné a halált, mert nem töltené be küldetését. Tehát Krisztus
küldetésének elengedhetetlen része a golgotai kereszt, mert az Ő áldozata révén lehet
üdvösségünk. Erről írja Pál apostol: „adóslevelünk a keresztfára szegeztetett,” mert a
szenvedő Krisztus magára vette bűneink büntetését.
Krisztus arra szólít, hogy merjük őt követni, ha kell, merjünk áldozatot vállalni, mert így
teremhetünk jó gyümölcsöt. Ha a mag nem esik a földbe, nem hoz termést, az Élet Ura nem
óvatosságot, tétlenséget vár tőlünk, hanem bátorságot az evangélium továbbadásában és
őszinte hitet.