A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.
„Jézus meg fog halni a népért; és nem is csak a népért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse.” (51-52)
Ez a mai igeszakasz arra emlékeztet, hogy Kajafás főpap akarata ellenére is megjövendöli Jézus sorsát. Az egy meghal az egész népért, sőt nem csak Izrael fiaiért, hanem mindannyiunkért. Mindez arra mutat, hogy Isten a nagytanács rossz szándékát is saját megváltó tervének részévé teszi. A gyilkos szándék végső állomása a golgotai kereszt, de Krisztus szenvedése és kereszthalála megváltás a világ számára, üdvösség forrása mindazoknak, akik hisznek benne.
Lázár feltámasztását követően egyre többen hisznek benne, akik tanúi voltak ennek a különös csodának. Erre a nagy változásra Jeruzsálem vezetői is felfigyelnek. Nyilván túloznak, amikor azzal érvelnek, hogy a Jézus körüli mozgolódás felkeltheti a római hatalom figyelmét, megszállják a várost és kiveszik az irányítást Jeruzsálem vezetőinek a kezéből. Ha a nép megmozdul, ez ürügy lehet a rómaiaknak a fegyveres beavatkozásra. Látszólag a közösség érdekében cselekszenek, valójában a saját hatalmukat féltik, de mindez jó indok, hogy Jézus elvesztéséről tanácskozzanak.
Jézus értünk emberekért halt meg a kereszten, erről szóltak a prófétai jövendölések, erre emlékeztet az ószövetségi áldozati rend. Kajafás a nép érdekéről és megmentéséről szónokol, pedig csak saját hatalmukat, érdeküket és jólétüket féltik. Mindeközben pedig kimondja a nagy igazságot, akaratlanul is arról jövendöl, hogy Jézus rövidesen meg fog halni a népért. Az indulatból és számításból fakadó gyilkos szándék elszomorító, de az események végső kiteljesedése mégis reménységre és örömre okot adó. Az Élet Ura azért szenvedett a kereszten, azért halt meg és támadt fel, hogy Mennyei Atyánk üdvtervét maradéktalanul betöltse, és általa üdvösségünk legyen.
Adjunk hálát ezért a hatalmas isteni szeretetért, hogy minden méltatlanságunk ellenére Isten megkegyelmezett nekünk és Szent Fia által szabadítást készített számunkra.
A böjti időszak is emlékeztessen minket erre a különös isteni gondviselésre mellyel naponként körülvesz bennünket és belső elcsendesedésünkben nyissuk meg szívünket, lelkünket és elménket előtte.