„Vajon nem bánhatok-e én is úgy veled, Izráel háza, mint ez a fazekas?” (6)

A kérdésre a felelet röviden: De. Isten abszolút szabadságát és hatalmát hivatott illusztrálni Jeremiásnak a fazekasnál tett látogatása. Isten úgy bánhat egyik néppel, köztük Júdával is, mint ahogyan egy fazekas bánik az agyaggal. Amennyiben az „rosszul sikerült”, összegyúrja, és gondolkodás nélkül másik edényt készít belőle. Református körökben gyakran rövidre zárjuk a szakasz értelmezését, mivel Pál apostol tanítása felől közelítünk felé, aki a Róma 9-11-ben az isteni szabad kiválasztás megkérdőjelezhetetlenségét látja kiábrázolódni a fazekas példáján. Rosszul tesszük, ha az agyagot csupán passzív és rezignált valaminek látjuk, amit a fazekas szuverén keze oda tesz, ahová akar. Egyszer egy kerámiástól hallottam, amint azt ecsetelte, hogy olykor az „agyag ellenáll” a formázásnak – pedig ugyanazokat a jól bevált mozdulatokat végzi rajta, de valamiért mégis „rosszul sikerül”. Isten abszolút szabadsága a mérleg egyik serpenyőjében nem jelenti az ember abszolút felelőtlenségét és rabságát a másikban. Sőt, Isten szabadsága még arra is szabad, hogy megbánja korábbi elhatározását és tervét, és annak fényében döntsön egy nép további sorsáról, ahogyan az válaszol és engedelmeskedik (vagy éppen fordítva: nem válaszol és engedetlen) az isteni akaratnak. Ott, ahol már minden el van döntve, nem lenne értelme ezt mondani: „Térjetek meg azért mindnyájan gonosz útjaitokról, jobbítsátok meg útjaitokat és tetteiteket!” (18,11) Sokkal inkább meghökkentő ezzel szemben az agyag makacssága. Vajon tényleg van-e olyan arcátlan az ember, hogy a megtérésre hívó üzenetre ezt felelje a Mindenhatónak: „Ne fáradj! Mert mi csak a magunk feje után megyünk, és megátalkodott, gonosz szívünk szerint élünk!” (18,12)

Mindennek fényében a kegyelem nagy csodája, hogy az ennyire ellenálló agyaggal egyáltalán a fazekas akar még mit kezdeni! Hogy az újabb elutasítás, a ki tudja hányadik nemet mondás után is az Isten még mindig jön a népéhez és megtérésre hívja őket! Valóban, Isten nagy kegyelme, hogy a „harag edényei” végső soron az „irgalom edényei” lehetnek (Róm 9,23-24) – nem azért, mert mi annyira nagyon akarnánk és hajlandóak lennénk, hanem, mert Isten ennyire akarja és ennyire hajlandó.

Imádság

Felséges Isten, áldott légy azért, mert kiválasztottál, elhívtál, megszenteltél és megdicsőítettél! Nem érdemeinkért, nem a mi készségünkért, nem a mi hajlandóságunkért, hanem, mert akartad az ember javát és üdvösségét! Ámen!