„Amikor Jézus továbbment, meglátott egy születése óta vak embert. Tanítványai megkérdezték tőle: Mester, ki vétkezett? Ez vagy a szülei, hogy vakon született? „Jézus így válaszolt: Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei...” (1-3)

A sokszor olvasott és ámulatra késztető jelenet, a csodálatos gyógyítás és Jézus odafigyelése drága bíztatás lehetett az évszázadok során sokak számára. Hirtelen Isten titkaiba pillantunk bele, vagyis… mégsem látunk bele, de ez irányítja a figyelmet arra a titokzatosságra, ami Jézust mindig is körbelengte. Isten akaratát nyilvánította ki és mutatta meg sokféle módon, mégis mindig megmaradt az emberi felfogóképességen túlinak. A tanítványok józan és kegyes kérdésére adott válasz elcsendesítő módon mutatja meg Isten érthetetlenségét és teljességgel más lényét. Az ő titkai kikutathatatlanok, felfoghatatlanok: „ Az Úr csodásan működik, de útja rejtve van…” – énekeltük régen a kecskeméti Kékkereszt alkalmain rengetegszer. Míg korának kegyes, vallásos emberei nem szívesen néztek oda a koldusra, addig Jézus meglátta őt. Odafigyelt rá. A sokszor jogosnak tűnő és komoly „miért” elvonhatja figyelmünket arról az Istenről, aki többet lát, mint mi. Akinek tervei több csodát és jót tartalmaznak, mint azt bármikor is el tudnánk képzelni. Aki nem a fájdalom miatt keserűvé és keménnyé vált, összetört szívet és hitet kéri számon az emberen, hanem gyógyulást ad és szabadítást.