„Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága. A farizeusok ekkor ezt mondták neki: Te önmagadról teszel bizonyságot: a te bizonyságtételed nem igaz ...” (12)

Újra és újra megdöbbent az az arrogancia, ahogy Jézussal beszélnek. Az az ellenállás és tesztelés, amivel foglalkoznak vele. Az a „bizonyítsd újra és újra” hozzáállás… Aztán rájövök, ismerős ez, jobban is mint szeretném… Hányszor állapítom meg én magam is, hogy az, amit Jézus mond nem lehet igaz, mert… És kezdem sorolni az érveket, hogy miért is nem… Miért viselkedünk így, mire fel ez a nagy ellenállás? Miért olyan nehéz a sötétségből az ő csodálatos világosságára kilépni (1Péter 2,9-10)? Miért kell Jézusnak ilyen nagy ellenállást, legyőznie, mint a miénk? „De hát ezek a farizeusok voltak” – gondolhatnád, kedves testvérem és igazad is van, ők voltak. Mitől vagyunk jobbak, mint ők? Kevesebbszer vagy máshogy vitatkozunk Jézussal? Hányszor állapítom meg én magam is, hogy az, amit Jézus mond nem lehet igaz, mert…, mert nem akarok engedelmeskedni, nem akarom elismerni, hogy igaza van és nem akarok hozzá igazodni, mert nem akarom beismerni, hogy vétkeztem és függetlenítettem magam tőle…, tovább is van, mondjam még? Jézus világossága ragyogjon ránk és mutasson az ellenállás sötét útvesztőjéből kiutat nekünk!