„Vajon Istentől való-e?” (17)

Babits írja a Lírikus epilógja c. versében: “csak én bírok versemnek hőse lenni, első s utolsó mindenik dalomban, a mindenséget vágyom versbe venni, de magamnál tovább még nem jutottam.” A farizeusok Isten akaratát keresik ebben a mai evangéliumi szakaszban, de maguknál tovább még nem jutottak.

Ők a mózesi törvények szigorú betartását követelték. Ebben keresték az Isten akaratát. De voltak mások is, például a szadduceusok, akik a templom főpapságát adták és akik a templomi hagyományokban és áldozat bemutatásában vélték felfedezni az Isten jelenlétét. De voltak nagyon furcsa figurák is, az esszénusok, akik remeteként éltek a világtól elvonultan és a Szentírás olvasásában keresték Istent. És most ott volt Jézus is a tanítványaival, akiről még nem tudta mindenki, hogy az ő tanítása mit mond. És ahogy a tömeg halkan vitatkozik, hogy vajon Jézus jó ember vagy csak a nép hitetője, egyszer csak meghallják a hangját, ahogyan a templom előcsarnokában tanítja az embereket. És akár mit is gondolnak róla, csodálkoznak az ő tanításán. Nem értik, hogy mi módon ismeri az írásokat. Talán azért nem értik, mert Jézus valami egészen mást mond, mint bárki más. Az ő tanítása Istenről másabb, mint a farizeusoké, szadduceusoké vagy az esszénusoké. Jézus tanítása attól van, aki őt küldte: „az én tudományom nem az enyém, hanem azé, aki küldött engem.” (16. vers). A zsidók nem értik, mert mindenki a maga bölcsessége, a maga tudása szerint ítél. De így azonban nem ismerik meg az Isten akaratát.

Mai világban is annyi minden kínálkozik, hogy abban rejlik az igazi bölcsesség, az igazi tudás. Az, ami boldogságot és boldogulást hoz. Talán minden emberben ott van a vágy a többre, a jobbra, a nemesebbre. A baj az, hogy rossz helyen keressük: szerelemben, karrierben, kapcsolatokban, önmegvalósításban. Ott van az emberben a vágy erre a többre, de általában rossz helyen keresi. Az örökkévaló Istent Jézusban lehet megismerni. Őbenne mutatta meg Isten az emberhez lehajoló és önfeláldozó szeretetét. Ő benne ismerhetjük meg csak is azt, aki képes azt az űrt betölteni, amit semmi más nem tud. Hiszen, ahogyan egyházunk hitvallása is mondja, a Vele való kapcsolatra lettünk teremtve.

Legyen bennünk indíttatás és alázat, hogy Istent olyannak akarjuk megismerni, amilyennek ő kijelentette magát Jézusban. Nem pedig olyannak, amilyennek mi elképzeljük őt.

Imádság

Kegyelmes Istenünk! Köszönjük neked, hogy megmutattad és kijelentetted végtelen szeretetedet és kegyelmedet Jézusban, a te egyszülött Fiadban. Indítson bennünket is az Ő alázatossága alázatra, az Ő szeretete szeretetre, az Ő önzetlensége önzetlenségre, hogy egyre jobban mi is elmondhassuk, hogy élünk többé nem mi, hanem él bennünk a Krisztus, akiben megismertünk Téged, örökkévaló Istent. Ámen.