„Hová akar menni?” (35)

Gyakran gondolkodunk úgy az Igéről, hogy az egy statikus valami. Elvégre első sorban írott formában találkozunk vele a Szentírásban, vagy hallásból jön hozzánk az igehirdetésen keresztül. Sokszor a mi mindennapi tapasztalatunk az, hogy az Ige egy helyben van és nekünk kell lépést tennünk felé: kinyitni a Bibliánkat, vagy elmenni az istentiszteleti közösségbe.

A mai evangéliumi szakaszban azonban épp azt láthatjuk, hogy az Isten Igéje nem egy helyben áll, nem statikus, hanem mozgásban van. „Még egy kis ideig veletek vagyok, azután elmegyek ahhoz, aki elküldött engem” (33. vers) – mondja Jézus. Az Ige, ami Istennél volt testté lett Krisztusban. Őbenne magára vette a Mindenható a világ bűnét, hogy újra közösségünk lehessen az Istennel. Aztán visszament ahhoz, aki elküldte őt. De ekkor sem vált statikussá, hiszen az igeszakasz folytatásában majd arról olvashatunk, hogy Jézus a Szentlelket ígéri, amikor élő víznek folyamairól beszél. Ez mintegy előre vetíti a pünkösdi eseményeket, amikor Isten lelke kiárad. Az Ige mindig mozgásban van.

Ebből még Jézus hallgatósága is megért valamit, amikor félre értelmezik Jézusnak azt a mondatát, amikor arról beszél, hogy ahova ő megy, oda nem követhetik őt. Úgy vélik, hogy a diaszpórában élőkhöz fog menni, a görögök által lakott vidékekre. És nem is tévednek nagyot, mert majd az apostolokon keresztül az Isten igéje valóban eljut oda is és még messzebb is.

Az Ige minket is mozgásba akar hozni. Azt akarja, hogy rajtunk keresztül is mozgásban maradhasson. Talán nekünk nem más földrészekre kell elutaznunk, hanem csak a családon belül vagy az ismeretségi körünkben kell bizonyságot tenni az Ige életeket megváltoztató erejéről.

Imádság

Hozz minket mozgásba, tégy minket késszé megváltó Jézusunk! Ne engedd, hogy Igéd megálljon és begyepesedjen a mi életünkben. Mutasd meg, hogy kihez küldesz bennünket, akik várják a megértő füleket, a felsegítő kezeket és az átölelő karokat. Segíts, hogy így lehessünk mi is a te Igéd hirdetői ebben a világban. Ámen.