Napi lelki táplálék

Bír 8,23

Napi Ige – Tokár Sándor Levente

A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.

Az Úr uralkodjék rajtatok!” (23)


Az efraimiak hevesen pörölnek Gedeonnal, mert nem hívták őket a harcba. Gedeon azonban nem esik bele a harag vagy a versengés csapdájába. Bölcsen emlékezteti őket arra, hogy Isten munkálkodott mindkettőjük által. Gedeon türelme, higgadtsága és Istenre mutató szava lecsillapítja a féltékenységet és helyreállítja a közösséget. A hit bölcsessége a nyugalom és a türelem!

Gedeon serege fáradt, mégis átkelnek a Jordánon, hogy üldözzék Midján királyait. Emberileg ez már soknak vagy feleslegesnek tűnik, de Isten ereje által a győzelem teljessé válik. Az engedelmes kitartás, a hűség és a bátor lépések Isten kezében óriási eredményt hoznak, még akkor is, ha mi közben gyengének érezzük önmagunkat.

Az izráeliek mindezek után királlyá akarják tenni Gedeont, mert látják, milyen nagy szabadítást vitt véghez. Gedeon azonban nemet mond: „Az Úr uralkodjék rajtatok!” A valódi uralom ugyanis Isten kezében van, nem az emberi tehetségben vagy hatalomban. Gedeon feladata a szolgálat, nem a saját hírnevének növelése.

Isten munkájában bízzunk, ne a saját erőnkben! Legyünk kitartóak és engedelmesek, még fáradtan vagy nehéz helyzetben is! Vigyázzunk, hogy a győzelmek ne bálványokká váljanak, hanem Isten dicsőségét szolgálják!


Imádság

Urunk, segíts, hogy győzelmeink és sikereink közepette is Téged tartsunk Urunknak, és ne az emberi dicsőséget keressük. Ámen.

Korábbi napok napi lelki táplálékai