„Ekkor megérkeztek a tanítványai, és csodálkoztak azon, hogy asszonnyal beszél, mégsem mondta egyikük sem: Mit akarsz tőle? Miért beszélgetsz vele? Az asszony pedig otthagyta korsóját, elment a városba, és szólt az embereknek: Jöjjetek, lássátok azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: vajon nem ő a Krisztus? Erre azok elindultak a városból, és kimentek hozzá.”

Egy beszélgetés sokféle véget érhet. Emlékszem heves vérmérsékletű és gyors lefolyású beszélgetésekre, amiknek soha nem lett folytatása. S felidézek magamban hömpölygő, lassú, elhúzott gondolatcseréket, aminek alig vártuk a következő fejezetét. Mire is fut ki egy beszélgetés? Meggyőződtem a magam igazáról: az illető fafejű, nincs vele mit kezdeni. A beszélgetés során elindult bennem a változás: erre nem gondoltam, talán meg kellene fontolnom. A beszélgetés soha nem hiábavaló. Még akkor sem, ha nem számolhatunk be utána áttörő sikerről.

A beszéd leleplezi a feleket. A tanítványok csodálkozva nézhették a kút mellett álló samáriai asszonyt és Jézust, ahogy egymás felé fordulnak és interakcióban vannak. Jézus feloldja azt a kijelentését, hogy: „Nem küldettem máshoz, mint Izrael házának elveszett juhaihoz”. Nyit samária népe felé egy asszonyon keresztül. Kié valójában az evangélium? Mindenkié vagy senkié? Ki megy át a tű fokán? Ki illeszkedik Jézus küldetéstudatának mezejébe? Az az elveszett, aki várja, hogy végre megtalálják. Aki már sokszor gondolta úgy, hogy helyretette az életét, de a végén ismételten csalatkoznia kellett. Az, akinek öt férje volt, de akivel most él nem a férje. Lelepleződött az asszony és leleplezte magát Jézus a beszélgetésben: „Én vagyok az, aki veled beszélek”.

A samáriai asszony nem csak a beszédével árult el magáról sokat, de a tetteivel is. Amikor nyilvánvalóvá vált számára, hogy ki is az, akivel a kútnál találkozott, otthagyta a korsóját. A beszélgetés azonnali cselekvésre késztette. Érezte ezzel nem várhat tovább, mindennél fontosabbá vált a számára. Még a korsónál és az éltető víznél is. Mondhatjuk leesett a tantusz. Végre a homályos részletek kiélesedtek. Íme a Messiás! Mozgósít, hogy mások is átélhessék azt, amit ő. Erről nem szabad lemaradni senkinek. Ilyen az, amikor az evangélium szíven talál. Felfakad a forrás belül és már nem kell pótlék, olyan, ami ideig, óráig enyhíti a szomjúságot.

Amikor János azt írja az evangéliumban, hogy otthagyta az asszony a korsóját, akkor az aphiémi igét használja, ami jelentheti, hogy elenged, elhagy, félretesz, szabadon bocsát. Az Újszövetségben ezt a kifejezést használják a bűnök elengedésére is: „Megbocsáttattak a te bűneid” (Lk 7:48). Milyen csodás vizeskórsója volt ennek az asszonynak, majdnem, olyan, mint a Aladin lámpása. Ahogy a korsóját elengedte, úgy maradt mögötte mindaz, amitől korábban nem tudott megszabadulni. A beszélgetés véget ért. Az igék nem tértek vissza üresen ahhoz, aki kimondta őket. A megszabadult lélek pedig, mint egy madár tovaröppent. Ámen.

Imádkozzunk: Urunk áldunk a szavadért, ami ma is cselekvő, lélekre ható erő. Köszönjük, hogy beszélgetésre hívsz és bárkik legyünk, jöjjünk bármilyen utcából is, te megmondod, hogy kik vagyunk. Semmiképp nem azok, akiknek mondjuk magunkat. Urunk köszönjük, hogy csak te tudod kimondani úgy a mi vétkeinket, hogy nem essenek zokon. Áldunk, hogy nem szégyenkezésre hívsz, hanem arra, hogy ami mögöttünk van, az maradjon is ott és ne kísérjen bennünket tovább. Ámen.