„Az ő balkeze az én fejem alatt, és jobbkezével megölel engem.” (3)

„a napi szakasz szerint a nép visszakívánkozott Egyiptomba, azaz olthatatlan vágyat érzett a rabszolgaság iránt, mire Anyánk azt a kérdést tette fel, nem is Apánknak, hanem önmagának és mindenkinek, hogy vajon miért nem cseréli le a Mindenható az ő népét?, Apánk pedig azt válaszolta, hogy azért, mert szerelmes, ha szerelmes, akkor az más, akkor az egészen más, nyugodott meg Anyánk, de mégsem nyugodott meg, mert újabb kérdéssel állt elő, miért nem cseréli le a nép az ő Istenét?, erősködött, mert szerelmes, válaszolta Apánk, akkor az más, akkor az egészen más, és ezt a választ végre a maga részéről is kielégítőnek tartotta” Visky András Kitelepítés című regényéből származik az előbbi idézet. A hányatott sorsú Apa és Anya szerelmébe ágyazott párbeszéden keresztül Isten és népe szoros szeretetkapcsolata sejlik föl. Az anya számára az Apa iránt érzett szerelme Isten és népe kapcsolata megértésének helyévé válik, és később ez a megértés kap még nagyobb szélességet, magasságot és mélységet az Apa és Anya halálon is átívelő szerelmében, az elszakítottság, a kitelepítés, a galut, a fogság végére és az egymás utáni vágyakozásának és várakozásának a történeteiben, melyet át meg átsző a másik szépségébe való belefeledkező gyönyörködés tapasztalata és emléke. Ez a vágy nem plátói. „Szerelmesemé vagyok, és ő is engem kíván.” A test feltétel nélküli átadása, kiszolgáltatása a szerelemben a másiknak, mind arról szól, hogy „erős a szeretet, mint a halál, kemény a buzgó szerelem, mint a sír. Lángjai tűzlángok, az ÚR lángjai.” A szerelem testi, sőt inkább azt kellene mondani, hogy bevonja, átizzítja a testet, mint az ötvös tüze. És megtisztítja. Ez a szoros egymáshoz tartozás jelenik meg az ölelés képében, melyet mai szakaszunkban is olvasunk: „bal keze a fejem alatt, és jobb kezével átölel engem” Itt sem csat a testi kapcsolatról van szó, hiszen a test mindig csak a felszín, mindig valami többre, mélyebbre utal. A bal és a jobb kéz – tudjuk Jézusnak az ítéletről szóló beszédéből is – szimbólum, mely a rossz és a jó, a test és a lélek, az emberi és isteni, az ítélet és kegyelem jelentéseit hordozza. Krisztus ikonján a bal kéz, bal oldal az emberi természetet, a jobb oldal az isteni természetet jelképezi, s talán nem tévedünk nagyot, ha ezt a verset is ebből az irányból olvassuk: bal kezével tartja testi valónkat, jobbjával átöleli lelkünket. Erre válaszol a 63. zsoltár 9. verse: „Lelkem szorosan átölel téged, és a jobbod szilárdan tart engem.” Isten Krisztusban ezzel a szerelemmel szolgáltatja ki magát nekünk, ezt élhetjük meg az úrvacsorában, az ige kérdése azonban az, így az év fordulóján, hogy mi hajlandóak vagyunk-e kiszolgáltatni magunkat és az egyház testét neki, abban a tudatban, hogy akár élünk, akár halunk nem a magunké, hanem a mi Megváltónké vagyunk. Öröm és gyönyörűség forrása-e ez számunkra?

Imádkozzunk a 63. zsoltár szavaival (2-12. versek)

„Isten, te vagy az én Istenem, már hajnalban előtted virrasztok. Téged szomjaz a lelkem, utánad sóvárog a testem, mint a száraz, szomjas, víztelen föld. Bárcsak megjelenhetnék előtted szentélyedben, és láthatnám hatalmadat és dicsőségedet! Hiszen irgalmad többet ér, mint az élet, ajkam dicsérjen téged. Áldalak téged, amíg csak élek, és nevedben emelem imára kezemet. Mint dús és bőséges lakomával eltelik a lelkem, ujjong az ajkam és dicsér a szám. Még fekvőhelyemen is rólad elmélkedem, hajnalban is rád gondolok. Hiszen te megsegítettél engem, és szárnyad árnyékában örvendezhetek. Lelkem szorosan átölel téged, és a jobbod szilárdan tart engem. Akik pedig el akarják veszíteni életemet, lesüllyednek a föld mélységeibe, kardélre hányják őket, sakálok osztályrésze lesznek. Akkor majd örvendezik a király Istenben ;Akik rá esküsznek, diadalmaskodnak valamennyien, mert elnémul az ajka azoknak, akik gonoszul beszélnek.”