A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.
„Amikor a testvérek meghallották, hogy megérkeztünk, eljöttek elénk…” ApCsel 28,15
Ez a néhány vers első pillantásra egyszerű útleírásnak tűnik: hajó, kikötő, állomások, mérföldkövek. Lukács azonban itt is teológiát ír földrajzzal. A hajó jelvénye („Dioszkuroszok”), a téli várakozás és az óvatos haladás mind arra emlékeztetnek, hogy az evangélium nagyon is konkrét utakhoz és időkhöz kötődik. A hit nem elvont térben mozog, hanem megtett mérföldekben és átélt napokban.
A szakasz igazi súlypontja egy egyszerű mozdulatban jelenik meg: „a testvérek eljöttek elénk”. Pál, aki addig idegenek jóindulatára volt utalva, most felismerhető közösséggel találkozik. A római érkezés nem látványos bevonulás, hanem csendes közeledés. A közösség mozdul felé, és ezzel megváltozik az út jelentése. A hit itt útközben válik közösségi tapasztalattá.
A mondat második fele különösen beszédes: „Pál, amikor meglátta őket, hálát adott Istennek, és felbátorodott.” A találkozás belső fordulatot hoz. A bátorság ebből a kapcsolatból születik, nem a körülmények megváltozásából. Ebben a csendes pillanatban öltenek testet a prófétai ígéretek is. Isten közelsége nem rendkívüli jelekben, hanem egymás felé fordulásban válik tapasztalhatóvá (Ézs 66).
Ez a rész arra emlékeztet, hogy a közösség különösen útközben fontos. Fáradtságban, bizonytalanságban, az út utolsó szakaszain derül ki igazán, mit jelent egymásra figyelni. Az egyház egyik legmélyebb tanúságtétele ma is az, amikor elébe megy a másiknak, és nem hagyja egyedül az úton.