A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.
„Tekints le az égből, nézz le szent és dicső hajlékodból: Hol van féltő szereteted és hatalmad? Szánalmadat, irgalmadat miért vonod meg tőlünk? Hiszen te vagy a mi atyánk, Ábrahám nem ismer bennünket, Izráel nem törődik velünk. Uram, te vagy a mi atyánk, ősidőktől fogva megváltónknak nevezünk. Miért engeded, Uram, hogy letévedjünk utaidról? Miért engeded, hogy a szívünk kemény legyen, és ne féljen téged? … Olyanok lettünk, mintha sohasem uralkodtál volna rajtunk, mintha nem rólad neveztek volna el minket. „Bárcsak szétszakítanád az eget, és leszállnál, hogy meginogjanak előtted a hegyek!” (15-19)
Van olyan mértékű lelki fájdalom, olyan veszteség, olyan feszültség, amikor úgy érezzük: belül valami eltörik. Ilyesmin ment át Isten népe is, amikor a babiloni fogság idején vagy az onnan való visszatérés után szembesülnek a valósággal: a szabadulás után sem lett tökéletes az élet. Azzal kellett megélniük, hogy nem jött el a teljes helyreállítás. A templom működése újra indult, de a közösség ingadozása miatt mégsem ragyogott úgy, mint ahogy várták volna. Elképzelhetetlen irtózat, ami eltölti őket. Isten hogy hagyhatod ezt?!
Ilyen mértékű veszteségre nincs más gyógyír, csak ha az ég is megszakadna, ha Isten az eget is szétszakítaná, ha irtózatos erővel, hatalommal megjelenne, s igazságot szolgáltatna nekik. Azt kérik, kiáltják: jöjj, Uram, lépj közbe, mutasd meg, ki vagy! Tégy valamit, tégy csodát!
Ez a kiáltás ma is ismerős lehet. Mi is kérdezzük: hol vagy Uram, amikor a betegség gyötör? Hol vagy, amikor összeomlik egy házasság? Hol vagy, amikor a világ tele van háborúval, igazságtalansággal, fájdalommal, szenvedéssel? Hol vagy, amikor a hitünk kiüresedik, imádságaink semmitmondóak, erőtlenek? A Biblia nem szégyelli ezeket a kérdéseket. Sőt! Helyt ad nekik. Mert a hit nem hallgatja el, ha valamit nem ért Isten cselekvéséből, döntéséből, nem a szőnyeg alá söpri, hanem Isten elé viszi. Ennek a legmegrendítőbb bizonyítéka a panaszima közepén elhangzó megszólítás: „Hiszen Te vagy a mi Atyánk!”
Gyermekként, amikor rossz fát tettünk a tűzre, féltünk talán szüleink haragjától, a büntetéstől, de az meg sem fordul a gyermek vagy a szülő fejében, hogy ettől még kevésbé szeretnék egymást. Ezzel az egyszerű, kételkedés nélküli gyermeki bizalommal szólíthatjuk meg Istent. „Hiszen Te vagy a mi Atyánk!” Gondolj bele, milyen erős ez a kijelentés! Ez az a kapcsolat az, ami megtart. Ez az a belsőséges kapcsolat az, amiért kérdezhetünk, kiálthatunk, panaszkodhatunk és remélhetünk. Te vagy a mi Atyánk!
Ezért hangzik fel még abban a helyzetben is ez a könyörgés, amikor pontosan tudják, hogy ők vétkeztek Isten ellen: „Tekints le az égből, nézz le szent és dicső hajlékodból… Bárcsak szétszakítanád az eget, és leszállnál, hogy meginogjanak előtted a hegyek!”
És Ő valóban megtette. Meghallgatta az imádságot! Jézus Krisztusban az ég szétszakadt, Isten emberré lett, lehajolt, meglátogatott, felemelt, megváltott, mindent újjá tett.
Imádság
- Ó, jöjj, ó, jöjj, Üdvözítő! / Beteljesült már az idő.
Törd át az ég zárt ajtaját, / Vár a világ sóvárgva rád. - Megnyílt az ég harmatozva, / Megváltónkat hogy lehozza.
Ég felhői, nyíljatok szét, / Hozva Jákob fejedelmét! - Föld, virulj ki, völgyön-halmon / Viruló zöld hadd fakadjon!
Nyílj ki, földnek szép Virága, / Dávid házának Királya! - Ó, fényes Nap, ó, szép Csillag, / Téged vágyunk mi látni csak.
Kelj fel, Napunk, fényességed / Űzze el a sötétséget!