„Nem az Úr keze rövid ahhoz, hogy megsegítsen, nem az ő füle süket ahhoz, hogy meghallgasson, hanem a ti bűneitek választottak el titeket Istenetektől, a ti vétkeitek miatt rejtette el orcáját előletek, és nem hallgatott meg.” (1-2)

Mikor kezd el Isten cselekedni? Mikor nyújtja ki kezét, hogy megsegítsen? Mikor nyitja meg a fülét, hogy meghallgasson?

Mindnyájan ismerjük azt a fájdalmat, amikor valakiért teljes szívünkből imádkoztunk – egyedül, családban, gyülekezetben – és mégsem láttunk változást: a beteg nem gyógyult meg, a helyzet nem fordult jobbra, a szeretett ember nem tért vissza önpusztító útjáról. A kibírhatatlan körülmények makacsul ellenálltak.

Máskor pedig alig remélve, szinte félve, vagy az esélytelen nyugalmával imádkoztunk és mégis megdöbbentő gyorsasággal meghallgattatunk.

Az imádság és az arra adott isteni válasz és cselekvés titok. Sokszor elmondjuk, hogy igen, az imádság nem úgy működik, mint egy automata, hogy bedobok x mennyiségű imádságot és akkor majd megkapom azt, amit kérek. Vagy az imádság nem egy mentőkötél, amihez csak akkor kell nyúlni, amikor úgy érezzük, hogy elsüllyedünk, bajban vagyunk. És Isten nem egy dzsinn, akinek kötelessége teljesíteni, ha kívánunk tőle valamit. Mégis sokszor szeretnénk ennyire egyszerűvé tenni.

És amikor nem látjuk a választ, gyakran elkezdünk okokat gyártani: „Biztosan nem volt elég hitem.” „Biztosan túl bűnös vagyok.”„Velem van a baj.” „Nem imádkoztam elég erősen, elég hittel.” Ez azonban veszélyes leegyszerűsítés. Sok hívő szenvedett már lelki sebeket emiatt. Mert az ember egy idő után azt kérdezi: „mikor leszek elég jó? Elég tökéletes? Elég erős hitű ahhoz, hogy Isten végre meghallgasson?”

Igen, Jézus sokszor bátorít minket erősebb hitre. Jakab is a hittel való imádság fontosságát emeli ki levelében. De nem lehet minden „látszólag” meg nem hallgatott imádságot a hit hiányával vagy az ember értéktelenségével magyarázni — ez összetörheti a lelket, kiábrándít, és távol vihet Istentől.

Máskor pedig a legegyszerűbb megoldást választjuk az isteni cselekvés elmaradása esetén: nem kutatjuk az okot, nem kérdezzük Istent, nem várakozunk csendesen a szabadításra, nem nézünk önmagunkba, hanem egyszerűen Isten hibáztatjuk: „biztosan az Ő keze rövid, az Ő hatalma nem elegendő. Biztosan túl hatalmas volt az akadály, s ezt még Ő sem képes megváltoztatni. Biztosan az Ő füle süket. Ő nem elég jó, nem szeret eléggé, nem figyel rám oda, azért marad el a segítség.”

Pedig Ézsaiás világosan rámutat: a távolság oka soha nem Isten gyengesége vagy közönye. Isten keze nem rövidült meg, füle nem lett süket, hanem mindent okkal enged meg, vagy vesz el az életünkből. És igen, néha az ok bennünk keresendő, mint ahogy Ézsaiás korában a nép bűne volt.

Az imádság és annak meghallgatása titok, mert az imádság nem egy gépezet, hanem kapcsolat. Ahogy, mondjuk, a gyermek-szülő kapcsolatot nem lehet képletbe zárni, hogyha így és így viselkedsz a gyermekeddel, akkor majd tuti ilyen lesz a kapcsolatotok (sokszor testvérek, akiket ugyanúgy neveltek, mennyivel másabbul viszonyulnak szüleikhez), úgy az Istennel való kapcsolatot, az imádság erejét sem lehet pontosan leírni. Nem kiszámítható, nem mechanikus, nem algoritmus–szerű. Élő, személyes, olykor megrendítően csendes, máskor hirtelen és váratlanul kegyelemmel teli.

Éppen ezért nemcsak kérni kell, hanem figyelni, fülelni, keresni is kell az Urat. Meg kell tanulni csendben maradni előtte, bízni akkor is, amikor a válasz késik. Meg kell tanulni elfogadni, hogy a hallgatás mögött is jelen van Isten.

A fejezet végén Isten Szabadítót ígér. Ott, ahol a bűn falat emel, Ő maga töri át azt. Ahol mi tehetetlenek, kevesek, elégtelenek vagyunk, ott Ő lép közbe. „De eljön Sionhoz a Megváltó, Jákób megtérő bűnöseihez! - így szól az Úr.”

Ezért az imádságban a legnagyobb reménységünk nem az, hogy mindig pontosan azt kapjuk, amit kérünk, hanem az, hogy mindig azt kapjuk, akihez imádkozunk:
az élő, szabadító, halló, könyörülő Istent.

Imádság

Uram, mennyei Atyám, köszönöm, hogy kezed nem rövid, füled nem süket, szíved nem zárul be előttem.

Bocsásd meg, amikor bizalmatlanná vagy türelmetlenné válok. Taníts meg csendben várni rád, figyelni, keresni, rád hagyatkozni.

Erősíts meg, amikor nem értem az utadat, és adj bátorságot hinni abban, hogy akkor is munkálkodsz, amikor én még nem látom. Ámen.