„ha falatodat megosztod az éhezővel, és jól tartod a nincstelent, akkor fölragyog a sötétben világosságod, és homályod olyan lesz, mint a déli napfény.” (10)

A sötétség nem túl jó dolog, mert nem látunk. Valamit magában rejt, de nem tudjuk, hogy mit. Még a növénynek is világosságra van szüksége a fejlődéshez.

Ézsaiás korában az jelentette a sötétséget, hogy nem volt látható az Ú jelenlétének ragyogása. A vallási élet zajlott, szertartásokkal, de a szegény semmit nem érzett abból, hogy az Úr dicsősége beragyogná az életét.

Ahogy a fizikában megvan a feltétele a világosságnak, mert legalább áramforrásra és egy világosságot adó égő kell hozzá, Ézsaiás is tudatosítja a világosság feltételeit. Vagyis hiába a vallási szertartások tökéletessége, Isten nem mutatja meg jelenlétét, ha a Benne hívők eltakarják Őt a szegények, nyomorultak szeme elől. Amíg a szegény szenved a gazdagok elnyomásától, addig nem látható Isten jelenlétének világossága. A hit gyakorlati következménye nélkül Isten nem mutatkozhat meg jelenlétének áldásaival, a vallásos szertartás ehhez kevés, főleg, ha a szegény abból semmit nem profitál, sőt igazságtalanságot, kegyetlenséget tapasztal, szeretet helyett - hirdeti a próféta. Mert az Úr jelenlétének áldásai ott hirdetik az Ő dicsőségét, ahol a hit gyümölcseit még az ember házába bevitt szegény hajléktalan is élvezi (Ézs 58,7). Ilyen jelek nélkül nem komoly a vallási szertartás sem, s az Úr is sötétségben marad, felismerhetetlenül, távol az élettől.

Milyen hasonló világba jött az első karácsonykor Jézus. Milyen elérhetetlenné tette Isten melegséget árasztó szeretetét a vallási köntösbe burkolt kegyetlenség. Jézus a maga bőrén érezte születése pillanatában a kirekesztettséget, amikor azt olvassuk, hogy Mária „jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely” (Lk 2,7).

Nem véletlen hirdeti Jézus nyilvános fellépése kezdetén Ézsaiás 58,10-re utalva: „A nép, amely sötétségben él, nagy világosságot lát, és akik a halál árnyékának földjén élnek, azoknak világosság támad” (Mt 4,16). Ő abba a világba jött, melyben szükség volt arra, hogy evangéliumot hirdessen a szegényeknek, „szabadulást a foglyoknak és szabadon bocsássa a megkínzottakat” (Lk 4,18).

Feladatunk ma csak annyi, hogy miattunk ne boruljon sötétség a világra, miután tudjuk, kivel azonosítja magát Jézus. Tanítványaként Hozzá való tartozásunk egyetlen bizonyítékai azok az éhezők, szomjazók, jövevények, mezítelenek, betegek, börtönben levők (Mt 25,43), akik számára kézzelfoghatóvá válik, hogy mi valóban karácsony világosságából jövünk.