„…a bűnösök olyanok, mint a háborgó tenger, amely nem tud megnyugodni, iszapot és sarat kavarnak hullámai." (20)

Aki látott már tengert, az tudja milyen szép is tud lenni a vize, annak kékje. Nem véletlen ihleti meg a tenger a maga varázslatával a költőket, s olvad egybe hullámzása a szív dobbanásával, kifejezve a kifejezhetetlen tengernyi érzéséből valamit.

Hogy mi a bűn, erre a kérdésre lehet szép teológiai választ adni, de lehet egyszerűbbet is. Ezt teszi Ézsaiás is: a bűn úgy működik, mint a háborgó tenger, iszapot hoz a felszínre, ami megszünteti a szépség varázsát, káosszá változtatva a békét.

Izráel bűne Ézsaiás korában az volt, hogy nem tanult az Úr szabadításából. Hála helyett idegen istenek és hatalmak segítségében bízott (Ézs 57,9). Azt sem vette észre, hogy az Úr szeretetét még ez a magatartása sem változtatta meg (16. 18. vers). Elmegy az elképzelhetetlen végső határáig, hogy megteremtse népe életében a hála gyümölcseit (19. vers)

A kemény szavak („boszorkányivadékok, hűtlen és parázna fajzatok!” – 3. vers) jól festik le Izráel bűnét, amely valójában abban foglalható össze, hogy felborítja az Úr által alkotott rendet, besározza a teremtett világ gyönyörűségét.

Hihetetlen, hogy az Úr részéről kétszer megismételt, nyomatékosított „békesség” (19. vers) lehetősége megmarad, mert lehetetlen, hogy az alázatos lélek és a megtört szív láttán az Úr meg ne indulna, így teremtve életet a biztos pusztulás helyén (15. vers)

Az is hihetetlen, hogy miért megy tovább a történelem folyamán az Úr által teremtett békesség ügye az ember hűtlensége ellenére, pedig ez történik az első karácsonnyal, amikor az angyal és mennyei seregek sokaság pont Ézs 57,19-cel összefüggésben hirdeti meg a békesség evangéliumát. Mintha az ézsaiási hálátlan helyzetre reagálna a karácsonyi üzenet: még mindig az Úr, aki békét teremt a békétlen emberi szívekben.

Mi a bűn lényege? Amikor Isten teremtett világát besározza az ember. A tenger hullámai csak azt tudják felhozni, ami a mélyben van. Ha sár, iszap, szemét, akkor azt. Hát ezért fontos , hogy ne lakhasson más a szívben, hanem az Úr, az Ő békességet teremtő erejével. Mert a szív tengerként működik: azt hozza felszínre, ami benne van. Nem kötelező a sár, iszap szemét felszínre kerülése az életben. Jöhet a szívből az Úr békességet teremtő ereje is, csak legyen Ő ott.

Ezért hivatkozik Pál is Ézs 57,20-ra, hogy „ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak… hanem… növekedjünk fel szeretetben mindenestől Őhozzá, aki a fej, a Krisztus.” (Ef 4,14) Ezért kérjük: „Jer hű szívembe hát!” (RE21 390)