„Az Ő tanúja leszel minden ember előtt…” (15a)

A 21. századi posztmodern világunkban az advent időszaka is egyre inkább áldozatául esik az éppen uralkodó elvárásoknak. Mára még keresztyén közösségeken belül is teljesítmény ünneppé lett az advent. Valaki egyszer elindította, hogy csak akkor lesz meghitt, Isten-szerinti a karácsony, ha advent idején programok tömkelegén veszünk részt, egyikből esünk ki és már esünk is a másikba. Gyerekeket nyüstölünk különféle előadásokkal, hangverseny hegyek vannak ilyenkor, szinte kényszeresen mindenki szervez valamit, hogy ne mondhassák rá, hogy jön az ünnep és semmit sem csinál. Annyi pótcselekvés történik a keresztyének között is, miközben éppen a lényeg marad ki. Milyen bizonyság ez a részünkről, miközben minden fórumon arról papolnak, hogy csendesedj le, lassíts le, a lényegessel törődj! Olyan hajsza van a gyülekezetekben is, hogy adventben már ötször is megünneplik a karácsonyt, s mire odaérünk az ünnephez, majdhogy nem már unalmas az istentisztelet. Pedagógusok, lelkészek, gyerekek, szülők készülnek ki idegileg a hajszában és már menekülnek az ünneptől wellness hétvégékbe, rokonlátogatásba, bárhová, csak hagyják már őket egy kicsit békén! Elvesztettük az adventet, és lassan a karácsonyt is el fogjuk, ha nem áll helyre bennünk az, amire elhívattunk. Advent a tanúságtételnek, a hitvallásnak, a bizonyságaink elmondásának az ideje. Nem műsorokra van szükség, hanem bizonyságtételre arról a Krisztusról, aki találkozni akar az úton lévő emberrel, aki megszólít, aki kijelenti akaratát, aki testet-lelket gyógyít, aki közösségbe fogad, s aki szeretetből az Ige továbbadására hív valamennyiünket. Sokszor olyan dolgokat nevezünk bizonyságtételnek, amik nem azok. Agyonszavalt versek ezreit hallgattatják velünk végig ilyen-olyan előadásmódban. Zenés esteken kellene elcsendesednünk, de végig érződik, hogy ez nem hitről szól, nem bizonyságtételről, csak az előadás sikeréről és a szervezőről. Micsoda céltévesztés! Pál világosan beszél ebben az igeszakaszban arról, hogy aki Krisztus tanúja lett, annak van saját története az Úrral. Nem is tud másról beszélni, csak Krisztusról. Erre lettünk elhívva. Ezeknek a Krisztussal való találkozásoknak kellene megszólalniuk az adventben, s egyre nagyobb sürgetéssel hívni a megtérésre a világot, hogy „Siessetek, hamar lejár!”. Azt kellene tennünk, amit Pál tesz: kiállni és elmondani a Krisztussal való találkozás örömét. Hogy ahogyan én átéltem, te is átélheted! A görög martüsz nem csak tanút jelent, hanem azt is jelenti, hogy bizonyíték. Belegondoltál valaha, hogy te magad vagy a bizonyíték arra, hogy nekünk nem egy halott Istenünk van, nem egy süket, vak és tehetetlen bálványunk, hanem egy élő, velünk napi kapcsolatban lévő, dolgainkra reagáló, bajainkat gyógyító, lelkünket nyugtató, békességet kimunkáló Urunk? Ezzel vannak-e tele a gyülekezeteink adventben? Ezzel telnek-e meg a napjaink ünnepek előtt? Isten gondoskodik hallgatóságról, ha azt mondjuk, ami ránk van bízva. Gondoskodik nyitott szívekről is. Testvér! Ha te már átadtad a szívedet Krisztusnak, akkor a küldetésed ennyi: Az Ő tanúja leszel minden ember előtt. „Ó, Sion, ébredj! Töltsd be küldetésed!” Ámen.

Imádság

Urunk, a világ zsibongása betört közénk és helyére állt annak, amit tőlünk kértél. Bocsásd meg a néma tanúságtevők ezreit! Bocsásd meg templomainkban az evangélium nélküli szórakoztatást! Tisztíts meg bennünket, Istenünk! Állítsd helyre az élő szóban elmondott bizonyságtétel szolgálatát, hogy ne szórakoztatni akarjuk a tőled még távol lévőket, hanem tehozzád segíteni, hogy hitre jutva nekik is örök életük legyen benned, Jézus! Hallgass meg minket! Ámen.