Napi lelki táplálék

ApCsel 21,14c

Napi Ige – Dezső Attila

A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.

„Legyen meg az Úr akarata!” ApCsel 21,14c


Milyen nehéz út lehetett ez Pál számára! Minden egyes megállónál a Szentlélek kijelenti, hogy mi vár rá. Igazi adventi utazás ez, amiben az úton lét prófétai kijelentéseinek beteljesedése felé halad Isten embere. Testvéri figyelmeztetések és emberi féltés felől magyarázott és továbbadott prófétai szó az egyik oldalon, és a feltétlen hit által értelmezett prófétai kijelentés és megtapasztalás a másik oldalon. Melyik prófétának van igaza? Aztán amikor az apostol elmondja a saját bizonyságtételét és hitvallását, akkor helyére kerül minden szív és elhangzik a legerőteljesebb mondat ebben az igeszakaszban: „Legyen meg az Úr akarata!”

Ez lehet az idei adventünk legfontosabb imádsága is: Uram, sokan sokféle kijelentést adnak nekem tovább, egyik ezt kéri, a másik azt kéri. Egyik erre figyelmeztet, a másik attól óv, és mindben érzem a te igazságodat, miközben világosan érzem és tudom, hogy te vagy az, aki vezetsz engem. Uram, legyen meg a te akaratod!

Olyan nehéz elfogadni ma is, hogy a hitben járás nem azt jelenti, hogy elkerülhetők lennének a veszélyek, a nyomorúságok, a bántások. Lélek szerint járni azt jelenti, hogy hitben járok a Krisztusért akkor is, ha az út éppen veszélyesre fordul. Ez az ige arra is megtanít, hogy Isten akarata sokszor valami egészen más, mint amit mi szeretnénk, vagy elfogadhatónak tartunk.

Advent igazi lelkiállapotát akkor kezdjük megélni, amikor megértve a kijelentések összefüggéseit, a saját és szeretteink élete felett is ki tudjuk mondani: Legyen meg az Úr akarata! Amikor nem azt kérjük, hogy Isten alakítsa a körülményeinket a terveinkhez, meglátásainkhoz, hanem azt, hogyha kell, minket alakítson az Úr az Ő nagy tervéhez. Ezt kérte Mária is az angyal látogatására: Legyen nekem a te beszéded szerint! Jézus is így járta végig a megváltás rettenetesen fájdalmas útját, hogy a Gecsemánéban azt tudta mondani: „De ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te!”.

Ebben az egy mondatban tehát biztosan adventivé is válik ez az igeszakasz, mert az első adventben is ez volt a legfontosabb, hogy az Atya akarata történt meg, s az ünnepre megérkezett az a Krisztus, aki a Szótér, azaz megváltó, szabadító, üdvözítő.

Nekünk is adjon erőt Pál példája, hiszen nem mindig könnyű elfogadni Isten felőlünk elrendelt akaratát, tervét. Pálnak világosan elmondták, hogy számára az ünnep szenvedést, megkötözést, bizonytalanságot fog hozni. Mégis erősödjünk meg abban, hogy még így is jobb a Lélek vezetésének engedelmeskedni belső meggyőződésből, mint mások félelmeit a magunkévá téve, rettegve, arra ölni minden energiánkat, hogy kikerüljük a próbásabb élethelyzeteket. Arra hív ez a mai ige, hogy ebben az adventben bízd magad újra az Úrra! Szabad neki, ha kell bűnbánattal, önmagunk újbóli átadásával, hittel kimondani: „Legyen meg a te akaratod, Uram, mert tudom, hogy az jó, még akkor is, ha most még minden olyan homályos, ijesztő és érthetetlen!” Ámen.


Imádság

„Szívből könyörgök néked, kegyes, teremtő Istenem: E napot is engedd meg békességgel véghez vinnem, akaratodat tanulnom, útjaidban járnom; oltalmad befedezzen, kedvem kedved szerint légyen!” Ámen.

Korábbi napok napi lelki táplálékai