„Az Úr egy éjjel látomásban ezt mondta Pálnak: „Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass: mert én veled vagyok, és senki sem fog rád támadni és ártani neked, mert nekem sok népem van ebben a városban.” (9-10)

Vannak olyan élethelyzetek, amikor valami olyan vár ránk, amin túl kell lennünk, de mivel tudjuk mi vár ránk, félelemmel tölt el. Ilyen egy orvosi vizsgálat, egy elbeszélgetés, egy felvételi, egy munkamegbeszélés, költözés, betegség, de ilyen szorongató érzés a bizonyságtétel is. Pál élete nem volt könnyű, megannyi kérdés, bizonytalanság volt benne, és mégis minden lépésében érezni lehetett Isten jelenlétét. Ellenséges városok, visszautasítás, fenyegetések, ennek ellenére bátran szólt, még akkor is, ha tudta nem fogadják jó szívvel az Isten radikális, mindent felforgató üzenetét. Miért? Mert tudta, hogy Isten velünk van minden helyzetben. Pál nem várta a tökéletes körülményeket, a tökéletes hallgatóságot, a komfortos környezetet, ahol hívők között tehet bizonyságot, hanem a bizonytalanság, és a nehézségek közepette is cselekedett, vallást tett, mert az Úr vezetése elég volt számára. Bízott a Lélek útmutatásában, az élete közepén Isten volt, bálványokat döntött le, erővel telt meg, és napi kapcsolatot ápolt Istennel. Ez adott szabadságot neki: nem a körülmények határozták meg őt, a szolgálatát, nem mások elismerése hajtotta, nem mások validálták elhívását, hanem az Isten. Annak a megtapasztalása, hogy Isten így, vagy úgy, de irányba állítja, használja. És ezekben a küldetésekben, szolgálatokban Pál életén keresztül láthatjuk, hogy amikor Isten velünk van, amikor Ő van középen, amikor behívjuk őt a mindennapokba, akkor még a félelem és a kétség közepette is lehetőség van tanúságot tenni. Egy város, amely először ellenállt neki, végül megtapasztalta az evangélium erejét – mert Pál jelenléte, bátorsága és hite tükrözte Isten szeretetét. Ma is, ahogy Pált használta Isten, ahogyan bátorította a nehézségek közepette, ahogyan bizonyságtévő életté formálta, úgy mi is jelen lehetünk Isten munkájában. Sőt, jelen kell lennünk minden félelmet letéve, mert a félelem megakadályozza a hit erejét. Minden apró gesztus – egy kedves szó, egy figyelmes pillantás, egy segítségnyújtás, egy helyén kérdezett, hogy vagy – lehetőség arra, hogy mások is meglássák az ő jelenlétét, szeretetét, félelmet és bilincseket összetörő kegyelmét. Nem kell várni különleges alkalmakra, a megfelelő időpontra, hanem a hétköznapokban, a mindennapi helyzetekben is megmutathatjuk, hogy Isten velünk van, megélhetjük, hogy egy hétköznapi éjszaka elindít, és bátorságot ad, hogy hitvalló életet éljünk még ott is, ahol esetleg egyedül vagyunk lámpások, sőt olyankor még inkább! Az élet olyan, mint Pál missziós útjai: tele van kihívásokkal, bizonytalanságokkal, örömökkel, áldásokkal, küzdelmekkel, nehézségekkel egyaránt, de Isten minden pillanatában jelen van velünk. Ha elfogadjuk ezt, minden lépésünk bizonyságtétel lehet, és az ő vezetésével a félelem nem gát, hanem lehetőség a növekedésre, a bátorságra és a szeretet cselekedeteire.

Imádság

Uram, add, hogy meglássam merre vezeted lépteim! Add, hogy félelmeimet le tudjam tenni és meglássam azokat az embereket, akiknek lámpásává én válhatok, és azokat az embereket, akiket mellém adtál az úton, akik testvéreim lehetnek. Te adj szavakat a számba, hogy a te hű tanítványodként ne érhessen vádja annak, hogy valaki miattam nem látott meg téged! Ámen.