„Miközben Pál Athénben várta őket, háborgott a lelke, mert látta, hogy a város tele van bálványokkal.” (16)

Athén – a bölcsesség, a kultúra és a művészet városa. Minden tele volt istenekkel, szobrokkal, oltárokkal. Korai források úgy nyilatkoznak, hogy Athénban több volt az isten, mint az ember. Egy kesze-kusza, kulturális sokszínűség jellemezte, de mindezek középpontjában nem az élő Isten állt. Amikor Pál végignézett a városon, nem a csodálat, hanem megrendülés töltötte el. A lelke háborogott. Nem emberi düh vezérelte, hanem Isten iránti buzgóság jellemezte, mint egykor a Góliát ellen kiálló Dávidot. Nem tudott közömbös lenni a bálványok, az emberi hitetlenséggel szemben, mert pontosan látta, prófétai lelkülettel átérezte, hogy az ember szívének trónját elfoglalták a bálványok. Athén nem isten-nélküli, hanem túl sok istennel teli város volt. És ez bizony kőkeményen szembesít a mával bennünket. Sok-sok kultúra, sok-sok lelkület, sok-sok igei látás, megközelítés, stílus között vajon hol áll az Isten? Vajon ha ma körbetekintünk mit látunk világunkban, közvetlen környezetünkben, továbbmegyek saját életünkben? Őszintén, bűnvalló lelkülettel ki kellene mondjuk, hogy városaink, otthonaink, képernyőink és gondolataink sem üresek: tele vannak modern bálványokkal. A siker, az önmegvalósítás, az anyagiak, személyek, a család, a karrier, az influenszerek, a média, az okos eszközök, és sorolhatnánk tovább, ki-ki a saját életét végignézve, mennyi mindenre van időnk, Istenre pedig mennyire nincsen. Miközben a képernyőidőnk egyre magasabb, az Istennel töltött időnk egyre kevesebb… Mai igénk nagyon mélyen belém, belénk hasít: Athén ma is él – csak más néven. A kérdés tehát nem az, hogy vannak-e bálványaink, hogy létezik-e Athén, hanem hogy észreveszem-e őket, felismerem-e azokat a dolgokat, amelyek az én életemben Isten helyére kerültek. Vajon megháborodik-e bennem a Lélek, amikor belehasít az életembe a felismerés: én is athéni vagyok, nekem is megvannak a bálványaim. Ma arra hív Isten igéje, hogy álljunk meg egy pillanatra, és nézzünk körül – önmagunkban, körülöttünk. Mi tölti meg a gondolatainkat, a napirendünket, a vágyainkat, a terveinket? Merjünk őszintén szembenézni az Igazsággal, a megláttatott bálványokkal, az athéni lelkület veszélyeivel, és engedjük, hogy a Lélek munkálkodjon bennünk, és érezzük azt a szent nyugtalanságot. Azt a megrendülést, ami Pált is mozgatta: a vágyat, hogy Isten ismét elfoglalja a neki járó helyet a szívünk trónján.

Imádság

Uram! Bocsásd meg, hogy oly sokszor ilyen athéni lelkület uralkodik életünkben! Bocsásd meg, hogy talán észre sem vesszük, talán úgy gondoljuk, hogy minket nem érint a bálványkultusz, és engedd meg, hogy Lelked rámutasson azokra a dolgokra, amelyek átvették a te helyedet az életünkbe. Adj Uram ilyen megrendülést, amiből igaz hit tud fakadni. Ámen.