„Barnabás azt akarta, hogy vigyék magukkal Jánost is, akit Márknak hívtak. Pál azonban úgy tartotta helyesnek, hogy ne vigyék magukkal azt, aki elvált tőlük Pamfíliánál, és nem ment velük együtt a munkába.” (37-38)

Fiatalok az egyházban - János Márk

Amikor gyermekeink még kicsik voltak, gondolkodtam azon, hogy vajon otthonra találnak-e majdan ők is az egyházban, egy gyülekezetben, amihez tartozhatnak? Találnak-e közösséget maguknak az egyház keretein belül? Vonzó vagy taszító lesz-e az arculata számukra? Tudnak-e majd kapcsolódni hozzá, akarnak-e integrálódni, részévé válni Isten nagy, lelki családjának?

Imádkoztam ezért, és ami tőlem, tőlünk telt, próbáltam, próbáltuk megtenni ennek érdekében: szolgálatot vállaltunk és együttműködtünk az országos ifjúsági szervezettel (REFISZ), amelynek a lelki programjaira, táboraiba igyekeztünk eljuttatni fiataljainkat. Egyházi gimnáziumba írattuk be gyermekeinket (Lévay), hogy legyen esélyük lelki közösségre találni gimnáziumi éveik során is. Ezen kívül a helyi gyülekezetben is igyekeztünk a „mindenki a maga nyelvén” (v. ö. ApCsel 2, 6) és a „mindenkinek mindenné lettem, hogy mindenképpen megmentsek némelyeket” (1Kor 9, 22) igei és missziói alapelveket alkalmazni, együttműködve a gyülekezet idősebb hívő tagjaival, akik pedig mintegy szolgálatként vállalták azt, hogy elszenvedik a fiatalos vonásokat, formákat a gyülekezetben. Együtt igyekeztünk megérteni Jézus szavait, aki szerint „az újbor új tömlőbe való” (Mk 2, 22), vagyis az örökké új evangéliumi tartalom folyamatosan új keretek, rugalmas formák kialakítását követeli meg (v. ö. semper reformari). Ezzel együtt Isten kegyelme és csodája, hogy minden generáció képviselteti magát kb. ugyanolyan arányban a noszvaji gyülekezet istentiszteleti alkalmain. Hála és dicsőség neki ezért!

Pál és Barnabás is meg kellett, hogy küzdjön a fiatalság jelenlétének nehézségeivel az egyházban és a szolgálatban: János Márk evangélista, aki segítőként volt velük az első missziói úton (ApCsel 13, 5), valamilyen okból kifolyólag nem tartott ki mellettük, hanem visszatért Jeruzsálembe (ApCsel 13, 13). Talán nem bírta szolgálattal járó fizikai vagy mentális megterhelődést, a pontos ok nincs feljegyezve. Pál ezért nem akarta magával vinni a 2. missziói útra, de Barnabás igen. Mivel nem tudtak megállapodásra jutni, ezért külön folytatták a munkájukat.

Mindkét nagy szolgálattevő fontos szempontokat képviselt, amiket szükséges ma is figyelembe vennünk. Pál a fegyelmezettség, a keretek, a határok világos kijelölésének a fontosságát hangsúlyozta, amikor Márk korábbi tettének a következményét szigorúan meghatározta. Erre is szükség van, amikor fiatalokkal foglalkozunk. Barnabás viszont a türelem, a gyengédség talaján állva a második esély megadását látta célravezetőnek Márkra nézve. Valószínűleg nagyon bántotta Márkot, hogy korábban megingott, és Barnabás kedvessége gyógyítólag hathatott rá.

Viszont mindkét impulzusra szüksége volt valószínűleg, hogy hitbeli- és jellembeli fejlődése jó irányba haladhasson, és az az evangélista válhasson belőle, akinek a műve része lett a Szentírásnak. Következetesség és kedvesség együttes jelenléte Isten munkája, csodája lehet az életünkben, amikor a következő generációkat készítjük fel arra, hogy átvegyék a helyünket az egyházban és a szolgálatban.

Imádság

Urunk, olyan nehéz nekünk hitben nevelni, vezetni gyermekeinket, fiataljainkat. Kérünk, segíts minket abban, hogy ezt megtehessük, és ne csak nagy múltja, hanem jövője is lehessen egyházunknak. Ámen.