„Az Úr név szerint elhívta Becalélt, Húr fiának, Úrínak a fiát Júda törzséből. Betöltötte őt isteni lélekkel, bölcsességgel, értelemmel és képességgel mindenféle munkára.” (II Móz 35, 30-31)

Mekk mester bezzeg mindenhez ért, aztán mégsem becsülik meg a munkáját. Ma is vannak olyan emberek, akik úgy érzik, hogy mindenhez is értenek, ezért olyan nehéz szakembert találni, aki tényleg ért is az elvégzendő munkához, és nem csak kontár módon összecsapja a dolgokat, hogy majd legyen mit javítania később a valóban hozzáértőnek. A mindennapokban is vannak megmondó emberek körülöttünk, akik megsértődnek, ha valaki ellent mer mondani nekik. Rájuk nem hatnak az észérvek, a bizonyítékok, mert ők tudják, jobban tudják, és egyébként is sokkal jobban értenek hozzá, mint mi.

Aztán sokat találkozunk a másik véglettel is, aki nem találja magában a tehetséget semmihez sem így sokszor tehetetlenséget érez, a lehetőségek hiányára hivatkozik. Úgy gondolja ő nem alkalmas semmire sem, így nem találja meg célját, helyét a világban.

A most előttünk álló igeszakasz pontosan arra figyelmeztet mindannyiunkat, hogy Isten az, akitől a tehetséget, a képességeket kapjuk. Mindannyiunknak van célja feladata a világban, éppen ezért nem szabad célt tévesztenünk, és ráfigyelve kell megtalálnunk azt a feladatot, amit ő nekünk szánt. Így egyrészt felismerhető, hogy mi az, amire nem kaptunk elhívást. Nem kell mindenkinek mindenhez értenie. Nem kell nekünk kioktatni másokat arról, amihez nem értünk, amire nézve csak töredékesek az ismereteink. Figyeljünk inkább arra, hogy nekünk milyen különleges tehetséget adott az Isten és igyekezzünk abban minél inkább kiteljesedni. Mindez pedig azt is jelenti, hogy nála az is megtalálhatja a helyét, aki most még nem ismeri miben is lehetne ő hasznossá, sikeressé, hogyan lehet áldás az élete mások számára, mert Istentől ő is kapott talentumokat. Ne ásd el, amit kaptál, hanem kamatoztasd Isten dicsőségére és embertársaid javára.