„ Az imádkozásban és a hálaadásban legyetek kitartóak és éberek! Imádkozzatok egyúttal értünk is, hogy Isten nyissa meg előttünk az ige ajtaját, hogy szólhassuk Krisztus titkát – amely miatt most fogoly is vagyok –, hogy azt úgy hirdethessem, amint szólnom kell róla. Bölcsen viselkedjetek a kívülállók iránt, a kedvező alkalmakat jól használjátok fel. Beszédetek legyen mindenkor kedves, sóval fűszerezett, hogy így mindenkinek helyesen tudjatok felelni." (2-6)

Akinek nincs esze, legyen notesze – mondogatták a régiek. Ma viszont már nem az ír jegyzetet, avagy készít to-do listát, akinek nincs esze, hanem az, aki nem akar elveszni a sokféle feladatban, aki szeretné, hogy a gondosan rangsorolt fontos tennivalók valóban sorra kerüljenek.

Pál apostol levelének záró sorai arra utalnak, hogy számvetést készítve, tudva, hogy a fogságból kevés esélye van személyesen megjelenni Kolosséban, marad az, hogy a levél végén összefoglalja mi az igazán fontos – az előzőek összefüggésében.

Néhány dolgot említ meg ezzel kapcsolatban az apostol, ezek közül első helyen az imádságot. Imádság nélkül az egész életünk másképp néz ki. Az imádság az, ami segít, hogy a fókusz a fontos dolgokon maradjon. Nem véletlenül mondta Luther Márton, hogy „Ma sok a dolgom, ezért többet kell imádkoznom”. Az nem a megfelelő kapcsolat az Úrral, hogy ha bajban vagyok, ha kilátástalan az életem, ha szükségben szenvedek – vagy bármi más olyan okból imádkozom, ami engem érint. A kitartó imádkozás az, amit naponta gyakorlok. Füle Lajos - akinek a versei sokszor elhangzanak istentiszteleteinken - mondta egyszer, hogy azt az időt, amit munkába menet és jövet a tömegközlekedési eszközökön tölt, remekül ki tudja használni az imádságra. Valamennyiünk napjaiban vannak ilyen holt-idők. Ki tudjuk használni az imádságra? Vagy miközben a megfelelő időre várunk, eltelik a nap…

A második fontos dolog, amire felhívja az apostol a figyelmünket, az a hálaadás. Vannak napok, amikor találunk örvendetes dolgokat, amikért hálásak lehetünk, de vannak, amikor nehéz találni bármit is. Itt is fontos a fókusz: nem csak az számít, ami nekünk ok a hálaadásra. „Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal” – írja az apostol a rómabeliekhez írott levelében. Ennek fényében akkor is van hálát adni miért, ha nem saját magunknak, hanem a környezetünkben valakinek van oka a hálaadásra. Szabad vele örülnünk és hálát adnunk az öröméért. És még sok minden másért is. Csak meg kell keresni az okot: kinek és miért van oka a hálaadásra.

Ezek mellett emeli ki az apostol, mint ami még a to-do listára való: a bölcs viselkedést és a kedves beszédet. A bölcs viselkedés jellemzője, hogy Krisztushoz méltó, akivel kapcsolatban korábban tisztázza, hogy a feltámadása részeseiként tükröznie kellene az életünknek ezt a kapcsolatot. Bölcs viselkedés az, ha Krisztusra figyelünk, Őt követjük, Neki engedelmeskedünk. Sőt a kedves beszédnek is ezt a kapcsolatot kell tükröznie. Azt a szemléletet, amelyet Krisztustól tudunk megtanulni. Hogy Ő nem ítél el, nem a rosszat keresi bennünk, nem nézi az óráját, várva a beszélgetés végét, hanem látja bennünk a jót és eszerint bánik velünk.

Jézus tanácsa, hogy „tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű” (Mt 11,29) nemcsak a környezetünkre lesz jó hatással, hanem saját magunkra is, hiszen így fejezi be: „és megnyugvást találtok lelketeknek”.

Ha csak ezt a néhány dolgot, amit itt felsorol az apostol, megvalósítjuk az életünkben, már másképp fogjuk élni a mindennapjainkat…

Imádság

„Ó, maradj szent igéddel mivelünk, Megváltónk, E földi vándorlásban te légy útmutatónk”. 289.2