„Eltörölte a követeléseivel minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, és eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára.” (14)

Sokan örültek volna az elszabadult devizahitelek nyomása alatt, ha valaki elkéri az adóslevelet, ráírja, hogy „kifizetve”, mert átvállalta az adósságot, és így már nem terhelte volna az illető mindennapjait, életét. Az adósság egyfajta megkötözöttség, nem rendelkezel szabadon azzal az összeggel, amit a törlesztésre kell fordítani. Hiába kellene másra. Spirállá válhat, és szinte mindenki ismer olyan embert, akinek az egzisztenciája is megrendült az adósságspirálban.

Pál apostol ezt a terminológiát használja, amikor Krisztus értünk hozott áldozatáról beszél a kolosséi gyülekezet tagjainak. Mindannyiunkat bűneink terhelnek, a nagy adósságunk, hogy tartozunk Istennek hűségünkkel, akaratának követésével. Régebbi úrvacsorai liturgiánkban így hangzik el a kérdés: „Hiszitek-e, hogy… ti magatok is mindenestől fogva gyarlók esendők és bűnösök vagytok, kik saját erőtökből Isten ítélőszéke előtt meg nem állhattok, sőt büntetést, halált és kárhozatot érdemeltek?”

Ezt a tartozást, aminek mi nem tudnánk eleget tenni, Krisztus kifizette helyettünk. „Ivék keserű pohárt, fizette értünk az árt; véres cseppjei testének nékünk gyógyulást szerzének.” (360. dics. 2.v.)

Egyedül ezért a krisztusi áldozatért van életed, reményed, üdvösséged. Mármint annak, aki hisz, aki személyes Megváltójaként befogadja szívébe Jézust, és ezért hálából az élete Istennek tetsző gyümölcsöt termő életté lesz. Annak az adósságlevele el van törölve. Végleg.

Az a szó, ami itt szerepel (eltörölte), az Újszövetségben nem sokszor fordul elő. Mindig Isten az alany, az ő megmásíthatatlan cselekedetére vonatkozik. Eltöröl bűnt (ApCsel 3,19), könnyet (Jel 21,4), adósságot. Ez nem emberi maszatolás, nem amolyan meggondolhatom magam, nem olyan radírozgatás, ahol még a régi is olvasható. Ez az ő kimondott, teremtő, újjáteremtő szavát, Krisztusért megmásíthatatlan döntését jelöli.

A kérdés persze az, hogy mire indít ez a meg nem érdemelt, felfoghatatlan kegyelem és szeretet? A kérdés, amit gróf Nikolaus Ludwig von Zinzendorf, a német pietizmus kiemelkedő alakja, a „Vezess Jézusunk…” szövegírója olvasott egy festmény, a megkorbácsolt Krisztust ábrázoló, Domenico Fetti által festett kép alatt: „Mind­ezt ér­ted tet­tem, s te – va­jon mit tet­tél ér­tem?” Egész életét meghatározó kérdéssé lett ez Zinzendorf számára. Számodra és számomra az?

Imádság

„Jézusomra föltekintek a kereszt alatt,
Nincs szívemnek nyugodalma vétkeim miatt;
Ó, ne büntesd,

Uram,

azt, kit megtört a bánat:
Szálljon reám irgalmadból béke, bocsánat!” (711. dics. 3.v.)

Ámen.