„Hálát adunk mindenkor Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjának, amikor értetek imádkozunk, mivel hallottunk a Krisztus Jézusba vetett hitetekről és arról a szeretetről, amely valamennyi szent iránt él bennetek.” (3-4)

A mai igénk a másokért való hálaadó imádságra is ráirányítja figyelmünket. Pál apostol és Timóteus imádkozik a kolossébeli gyülekezet tagjaiért. Hálát adnak Krisztus-hitükért, mások iránti szeretetükért.

Ezek az igék megállítanak minket egy kissé, és elgondolkodásra késztetnek. Eszünkbe juthatnak elmaradt imádságaink. Amikor kell az idő másra. És a másra kellő idő sodrásában elhalványodik vagy elmarad az imádság utáni vágy is. Bizony olykor marad az „imádságos lélekkel vagyok” attitűd, mint hitünket kifelé megcsillantó, önmagunkat pedig megnyugtató frázis. Csak az „imádságos lélek” aztán mégsem viszi az Úr elé azt, amiről imádságos lélekkel beszélt.

A másik, amit elénk hoz az ige ezzel kapcsolatban, hogy kiért, kikért szoktunk imádkozni? Imáinkban ott vannak szeretteink bizonnyal, közvetlen családtagjaink, saját életünk. Isten elé tárjuk hálaadásunkat, nehéz szituációkat, problémákat, jövőt. Pál szavai rámutatnak, hogy imádságainkban, gondolatainkban kapjon helyet a „személyesen” túli világ is. Töltsön el hálával minket mások hite és szeretete is, annak áldásai. Imádkozzunk azokért az ismeretlenekért is, akikért talán senki, lehet, még ők maguk sem.

Pál hálát ad imádságában egy gyülekezetért, akiktől távol van ugyan, de a Krisztus-hit egységében testvérek. A misszióban testvérek. A bizonyságtételben testvérek.

Sokat beszélünk mostanában a református egységről. Minden látható és hallható eseményen, törvényen, vágyvezérelt megnyilatkozáson túl, az egységnek a legnagyobb bizonysága – úgy vélem – az volna, ha az egymásért, egymás hitéért, szeretetéért való hálaadás olyan természetes és fontos része volna imáinknak, mint személyes életünk kérdései.

Ne feledjük, volt valaki, aki már akkor szeretett, aki már imádkozott értem, amikor még meg sem születtem. Jézus ezt kérte az Atyától főpapi imádságában: „De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem; hogy mindnyájan egyek legyenek,… hogy elhiggye a világ, hogy… úgy szeretted őket, ahogyan engem szerettél.” (Jn 17,20-23)

Imádság

Drága Úr Jézus!

„Nevelj minket egyességre, mint Atyáddal egy te vagy,
Míg eggyé lesz benned végre minden szív az ég alatt;
Míg Szentlelked tiszta fénye lesz csak fényünk és napunk,
S a világ meglátja végre, hogy tanítványid vagyunk.” (821. dics.3.v.) Ámen.