„Mégis jól tettétek, hogy közösséget vállaltatok velem nyomorúságomban.” (14)

Pál apostolnak Epafroditosz adta át a börtönben a filippi gyülekezet adományát. Nem derül ki a levélből, hogy pontosan mi volt ebben a „segélycsomagban”, de a fogság nyomorúságában biztosan nagy segítség volt. Pál is hálás érte. Megemlíti azt is, hogy a filippieknek ezt a támogató szeretetét már korábban is megtapasztalta.

Az eredeti bibliai szövegben a „nyomorúság” szó a „nyom”, „szorít” görög igéből származik. Nehéz helyzet, nehéz állapot állandó nyomás és szorítás alatt élni. Akár a körülmények okozzák, akár a szív vagy a lélek érzi ezt a szorító terhet. Nyomasztó érzés. Legyen az betegség, legyen az lelki sérülés, félelem vagy gyász, kiszolgáltatottság, szegénység vagy igazságtalanság. Elszigetel, magányossá tesz, reményvesztetté formál.

Közösséget vállalni valakivel a nyomorúságban – erről szól ez az igevers. Odaállni mellé, mert a szorítás sérültté tesz. Jelezni, hogy bármi is érte, rám, ránk számíthat. Ha nem is tudom elvenni nyomorúságát, de közösséget vállalok vele, jelzem, hogy ebben az állapotban is összetartozunk.

Előttem van a jelenet a filmből, amikor Forrest Gump tiszta, őszinte, számára természetes érzésből cipeli a vietnami harctéren a sebesült Dan Taylor hadnagyot. Megmentette az életét, mert közösséget vállalt vele a nyomorúságban. Sőt! Később a testi- lelki nyomorúságában sem hagyja el, kíséri addig, amíg a hadnagy „megkötötte a békéjét Istennel”.

Vajon mi, akár egyénként, gyülekezetként, egyházként, mennyire vállalunk közösséget a nyomorúságban lévőkkel. Azt hiszem olykor válogatunk a nyomorúságok között. Van olyan, amikor lelket simogató segíteni, és bizony van olyan, amikor a sérültet egy-két kaján megjegyzéssel kísérve, csatájának mezején hagyjuk. De ez már a mi nyomorúságunk…

Gondoljunk Jézus példázatára, az irgalmas samaritánusra. A te felebarátod az (akit úgy kell szeretned, mint magadat!), akinek az adott pillanatban rád van szüksége. A nyomorúságban lévővel való közösségvállalást Pál apostol „jó illatú, kedves, Istennek tetsző” áldozatnak nevezi (Fil 4,18).

Legyünk akár a nyomorúság hordozói, akár olyan, aki segíteni akar, hitünket erősítse a zsoltáros bizonyságtétele: „Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban.” (Zsolt 46,2)

Imádság

„Uram!

a nyomorultat, a gyöngét el ne hagyd,
az árvát, elhagyottat gyámolítsd te magad!
A szegényt, ki remélve csak reád néz az égre:
Úr Isten, el ne hagyd!” (718. dics. 5.v.)

Kérlek Uram, hadd legyek eszközöd ebben! Ámen.