„Eljött az arimátiai József, a nagytanács tekintélyes tagja, aki maga is várta az Isten országát; bátran bement Pilátushoz, és elkérte Jézus holttestét.” (43)

Érdekes, hogy Isten akaratának, szeretetének valósággá válásához az életünkben milyen különleges utakat lehet és kell időnként bejárnunk. Gyakran nem a mi gondolataink, vágyaink és elképzeléseink mentén alakul üdvösségünk útja.

Arimátiai József, Jézus „titkos” tanítványa, a nagytanács tekintélyes tagja, hatalommal, tekintéllyel bíró ember, aki túllátott a törvényen és az írástudók emberi keretek közé szorított messiás-várakozásán, maga is várta Isten országát. Hitt és bízott mindabban, amit megígért az Úr, értette az írásokat, az ígéreteket és bizonyára ezek mentén hitt Jézusban. Ott van mégis az emberre annyira jellemző „biztonsági játék” az ő életében is: nyíltan nem meri követni Jézust. Miért? Éppen azért, amiért ma is olyan sokan szorítkoznak hitük megélésekor a belső szoba magányára, esetleg a vasárnap alig egyórás Istennel való közösségére csupán. Mert a hit megvallása, a kegyelem, Isten Krisztusban kijelentett és megértett szeretetének mindennapokat meghatározó beleélése ebbe a világba bizony veszélyes. Mert hát mit fognak szólni a munkatársaim, ha imádsággal kezdem a munkanapot és nem morgolódássál? Mit szól a pincér, ha a vacsora előtt imádkozom az asztalnál? Mitől félünk valójában? A körülöttünk élők megvető megjegyzéseitől? Attól, hogy a valóságosan megélt hit és reménység gúnyt esetleg kirekesztést von maga után? Attól tartunk talán, hogy a rólunk kialakult kép, a „tekintélyünk” elvész, ha a világ szemében megmosolyogtató hitbe kapaszkodunk?

Arimátiai József, amikor megértette, hogy Krisztus kereszthalálában beteljesedett mindaz, amit ő maga is annyira várt, bátran bement Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Hitvallás volt ez a szomorú kötelesség. Szilárd és végleges elköteleződés Jézus mellett éppen akkor, amikor minden veszni látszik. S éppen ez a szomorú kötelesség – amit nem más rótt rá, hanem éppen a hite – volt az, ami az üdvösség útjára vezette. Mert várta József Isten országát, de bizonyára nem így képzelte el annak valósággá válását.

Amikor mélységben vagy, amikor éppen a „legveszélyesebbnek” tűnik bátran megvallani a belső szobában rejtegetett hitedet, akkor fontos igazán az, hogy vallást tegyél a reménységedről és a Jézusban nyert üdvösségről. Amikor minden veszni látszik az életedben és csak a sötétség, kilátástalanság, fájdalom vesz körül, emlékezz Dávid király hitvallására: „Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem.” Zsoltárok 23, 4

Imádság

Mennyei Atyám! Én nem ismerhetem az üdvösség útját, melyet nekem szántál, mégis hittel járok azon! Köszönöm, hogy nem emberi gondolatok és vágyak mentén szereztél üdvösséget nekem, hanem a te irántam való szereteted tükröződik vissza minden mélységben és áldásban melyet megtapasztalhatok. Erősíts meg, hogy mindenben hittel és bátorsággal dicsőíthesselek! Ámen!