"Mózes ekkor így felelt: Hátha nem hisznek nekem, és nem hallgatnak a szavamra, hanem azt mondják: Nem is jelent meg neked az Úr?! De az Úr erre megkérdezte tőle: Mi van a kezedben? Egy bot – felelte. Dobd a földre! – mondta az Úr. Amikor a földre dobta, az kígyóvá változott, Mózes pedig elfutott előle. Az Úr azonban ezt mondta Mózesnek: Nyújtsd ki a kezedet, és ragadd meg a farkánál! Mózes kinyújtotta a kezét, és megmarkolta, az pedig a markában bottá változott. Így majd elhiszik, hogy megjelent neked az Úr, atyáik Istene: Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene." (1-5)

Nagyon tetszett a Bibliában Dávid és Góliát története, ami a mi történetünk szempontjából, azért fontos, mert Dávidig Izrael népe már leélt egy hosszabb időt Istennel. Dávid egy igazi hívő ember volt, aki már tudta, milyen hatalmas az Isten. Mikor Góliát már hosszú ideje gyalázkodik és mindenki retteg, senki nem mer kiállni ellene, akkor jelenik meg Dávid, akinek a szívében, a lelki látásában, már ott van a Seregek Ura, a hatalmas Isten. Mikor meghallja Góliátot, szó nélkül nekimegy. Miért? Hát nem halljátok, ez az ember a hatalmas Istent gyalázza, ez az ember Isten népét gyalázza, hát ki ez a hitetlen kutya, hogy ezt meg meri tenni? Amikor nekimegy az óriásnak, Ő már meg van győződve, ez az ember halott, hiszen nem vele kezdett ki, hanem az élő Istennel. Nem is kell gondolkoznia nagyon, ez egy győztes csata, mit nem lehet ezen érteni? Úgy lett? Igen. Érdemes bízni az Úrban? Igen.

Nos, Mózes még nem bírt ennyi tapasztalattal, csak egyet tudott, hogy nem akar menni és jogos volt a kérdés, hogy ki vagyok én, hogy a fáraó elé álljak?

Kik voltak a fáraók, vagy legalábbis kinek képzelték magukat?

Az ókori Egyiptomban a fáraók nemcsak uralkodók voltak, hanem isteni lények is, akik a földi és az isteni világ között álltak. Kettős szerepük volt: egyrészt földi királyok, akik a birodalmat kormányozták, másrészt isteni közvetítők, akik az istenek és az emberek között álltak.

A fáraókat Hórusz isten földi megtestesülésének tekintették. Napisten fia Ré és a napisten fiának is tartották őket. Isteni hatalom birtokosai, a fáraók isteni hatalommal rendelkeztek, melyet az istenektől kaptak, és amellyel fenntartották a rendet a világban. Haláluk után istenné váltak, a fáraók haláluk után az istenek közé kerültek, és kultuszuk tovább élt az utókor számára. A fáraók végezték a vallási szertartásokat és áldozatokat az isteneknek. A fáraók építették és fenntartották a templomokat, amelyek a vallási élet központjai voltak.

Ez egyfajta „istenek harcai”, ahol Mózes még nem tudja, hogy az egyik – bár hatalommal bír- csak képzeli magát istennek a másik pedig a hatalmas, élő Isten.

Olyan ez, mikor már valaki templomkába járogat, ahol az Istenkével meg a Jézuskával találkozgat. Aki ilyeneket mond, az még nincs tisztában azzal, kicsoda az Isten.

Fantasztikus, ahogyan Isten bánik Mózessel, tanítja a bizalomra. Kígyóvá változtatja a botot. Mózes botja nemcsak kígyóhoz hasonlított, hanem igazi kígyóvá is lett, amely annyira félelmetes volt Mózes számára, hogy elfutott előle.

Nyújtsd ki a kezed, és fogd meg a farkánál fogva és látjuk Mózes hitét, amikor kinyújtotta a kezét, hogy megragadja a kígyót, amikor Isten parancsolta neki. A farok a legveszélyesebb hely a kígyó megragadására, Mózes mégis sértetlen maradt. Ebben a kis incidensben Mózes megtanulta, hogyan tegye azt, amit Isten mondott neki, még akkor is, ha az kellemetlen.

Hogy higgyék, hogy megjelent neked az ÚR, atyáik Istene. Ez a csoda tudtára adja Izrael gyermekeinek, hogy Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene velük volt, és hogy a szövetség Istene nem hagyta el őket. Aztán jön a poklos kéz megtisztulása és ezek jelek voltak, de ha nem lesznek elegek a jelek, akkor a vizek vérré válnak, és akkor Isten majd ítéletet fog tartani, utalva ezzel a tízcsapásra.

De: Nem tudok beszélni! Ez nem volt teljesen igaz, mert az egyiptomi kultúrát tanulva, azért valószínű jártas volt az ékes szólásban is, de talán ráfoghatjuk a negyven év pásztorkodásra, hiszen a juhok nem értékelték és nem voltak kíváncsiak efféle beszédekre.

Kicsit nehezen indul ez a történet, Isten végtelen türelmes Mózessel, de a végén már haragra gerjed, de ezt is megoldja, megkapja Áront, aki jól tudja simogatni a szavakat, de nem túl tartalmas beszédű, ezért Mózes fogja mondani a lényeget, Áron meg tolmácsolja.

Sokan vannak, akik még kételkednek Isten hatalmában és talán mi, akik már ebben előrébb vagyunk, mi is olykor meg szoktunk ijedni, egy-egy kihívás előtt. Azt hiszem ennek legjobb ellenszere a folyamatos hálaadás és Isten nagy munkáinak a felidézése. Írhatnák egy hálaadó- dicsőség lapot, ahová első helyre a Golgotát írnánk fel, aztán végig gondolnánk a Jézussal megtett utunkat és felírnánk mindent, amit az Úr értünk, a családunkért, a gyülekezetünkért, a nemzetünkért tett. Mikor ránk törne ez a „Mózesi” kétkedés, akkor megállhatnánk a falra kiszegezett lap előtt, elolvasnánk, felidéznénk életünk azon pontjait, amikor az Úr dicsőségesen beleszólt az életünkbe, akkor utána Dávidi bátorsággal mennénk tovább. Hadd fejezzem be az egyik kedvenc igémmel, amit egy pólóra is kiírattam és ekképpen szól: De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el. (Ézsaiás 40,31) Ámen.