„Mózes pedig apósának, Jetrónak, Midján papjának a juhait legeltette. Egyszer a juhokat a pusztán túlra terelte, és eljutott az Isten hegyéhez, a Hórebhez. Ott megjelent neki az Úr angyala tűz lángjában egy csipkebokor közepéből. Látta ugyanis, hogy a csipkebokor tűzben ég, de mégsem ég el a csipkebokor. Akkor Mózes ezt mondta magában: Odamegyek, és megnézem ezt a nagy csodát: miért nem ég el a csipkebokor? Amikor az Úr látta, hogy odamegy megnézni, megszólította őt Isten a csipkebokor közepéből, és ezt mondta: Mózes! Mózes! Ő pedig így felelt: Itt vagyok! Isten ekkor azt mondta: Ne jöjj közelebb! Oldd le sarudat a lábadról, mert szent föld az a hely, ahol állsz! Majd ezt mondta: Én vagyok atyádnak Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene. Ekkor Mózes eltakarta az arcát, mert félt rátekinteni az Istenre. Az Úr pedig azt mondta: Megláttam népem nyomorúságát Egyiptomban, és meghallottam segélykiáltásukat a sanyargatók miatt, mert ismerem fájdalmukat. El is megyek, hogy kimentsem őket Egyiptom kezéből, és elvigyem őket arról a földről egy jó és tágas földre, tejjel és mézzel folyó földre: a kánaáni, a hettita, az emóri, a perizzi, a hivvi és a jebúszi nép helyére" (1-8)

Van egy történetem egy kisfiúról, aki kimegy az udvarukra játszani az édesapjával. A gyermek nagy elhatározásra szánja el magát és azt mondja az apjának: - Édesapám, én most odamegyek a homokozóhoz és kiemelem azt a nagy követ, ami benne van. Az apja helyesel, rábólint és ezt mondja: -Csináld fiam! A gyermek odamegy és teljes erejéből nekilát a feladatnak, próbálja egyszer, kétszer, majd harmadszorra keserves sírásra fakad, nem sikerül. Az édesapja odamegy és ezt mondja. -Derék próbálkozás volt fiam, de nem tettél meg mindent. A gyermek még keservesebben kezd el sírni, és ezt mondja: Édesapám, hogy mondhat ilyet, hiszen majd a szemem esett ki. Mire az apa így válaszol: -Nem tettél meg mindent, mert nem szóltál nekem.

Nos, Izrael népe is így volt, már négyszáz éve emelgette a saját sorsa nyomorúságát, de nem tudta arrébb tenni, ennyi idő kellett ahhoz, hogy végre a mennyei Édesapjának el kezdjen kiáltani, sóhajtozni és az Atyának nem kellett több, elkezd cselekedni.

Mózes bár biztosan jól elvolt a kényelmes palotában, azért jól tudta azt is, hogy alapjában véve hova tartozik, hiszen a szoptató és nevelő dajkája a saját édesanyja volt. Bár tökéletes egyiptomi nevelést kapott, mégis tudta, hogy a két nép világa különbözik. Ő volt Egyiptom hercege, de közben egy Héber fiú, aki mikor döntést kellett hoznia, inkább a népe pártjára húzott. Nem tetszett neki, ahogy bánnak a Héberekkel és amikor jön egy „ártatlan” helyzet, amikor egy idősebb Héber embert bántalmaz egy egyiptomi, akkor hirtelen döntést hozva az idős ember mellé áll. A kellő arroganciával fellépő egyiptomival szóváltásba keveredik, majd tettlegességig fajul a dolog és valószínűleg nem szándékosan, de egy halálos csapást mér rá, és menekülnie kell, a szomszédos földre, Midján földjére, ahol elveszi Jetró lányát és születik két gyermeke. Itt érkezünk meg a történethez, a pásztorkodáshoz és az égő csipkebokorhoz, amikor is találkozik Mózes az élő Istennel.

Milyennek látszott ez az egész? Ez a tűz nem egy magas cédrusban égett, hanem egy egyszerű bokorban, ami azt is jelképezte, hogy Isten a világ gyengéit és megvetettjeit választja ki a szolgálatra. A bokor égett, de mégsem égett el, egyes magyarázók szerint ez jelzi Izrael sorsát, ami mindig megpróbáltatások alatt él, de soha nem pusztul el, mert Isten mindig vele van. Isten szava hallatszott a tűzből: „Én vagyok atyádnak Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene. Mózesben felidéződik mindaz, amit talán az édesanyjától a szüleitől halott az ősatyákról, Izrael népéről, az egyetlen Istenről, és döntenie kellett, hogy melyik oldalra áll, mindaz lesz számára fontos, amit az egyiptomi istenekről, vallásról tanult, vagy az lesz neki a fontos, aki a népe Istene. Ezután a döntéshozatal után azon az úton kellett végig mennie, amit választ. Mennyire áldásos az, ahogyan Isten ezt elrendezte, hogy ott voltak mellette azok, akik alapot adtak neki az igaz Isten melletti hitben is.

Mennyire fontos, még ha nem is tűnik annak, hogy beszéljünk a gyerekeinknek, unokáinknak a hitről, még akkor is, ha látjuk, hogy esetleg a fiatalok, a szülők legyintenek, hadd csinálja a nagyi, ártani nem árt, de már ez egy modern világ. Milyen fontos, hogy legyenek olyanok, akik magokat szórnak el az óvodában, iskolában, mert lesz biztos mindig ilyen Egyiptom hercege vagyok korszak a gyerekek életében, de Jézus meg fogja keresni őket. Amikor pedig megkeresi, lehet már a felnőtt életükben őket, akkor lesz kapcsolódási pontjuk. Igen ez az a Jézus, akiről a nagyapa olyan lelkesen beszélt és tényleg igaza volt, mert ez a Jézus él. Mózesnek döntenie kellett, hogy népe Istene mellé áll-e, és nekünk is egyszer döntenünk kell Jézusról. El kell dönteni, hogy akarjuk-e az életünkbe vagy nem. Meg akarunk térni hozzá, vagy nem?

Isten megszólította őt: -Mózes, Mózes. Isten téged is megszólít többször életedbe, ahogy már mondtam vannak becsatlakozási pontjai, te igent mondasz-e neki?

Amint elkezdünk rá figyelni, amint elkezdjük őt szólítani, vissza válaszol, és Isten elkezd cselekedni. Megszólította Mózest, mert meghallotta népe szabadításért való kiáltását.

Amikor szólítjuk Jézust, megérkezik az életünkbe, megszabadít és megváltoztat dolgokat, új emberré formál, megvált. Amikor egyre többen kezdenek el kiáltani, imádkozni, hogy Uram változtasd meg, ébreszd fel a gyülekezetünket, az egyházunkat, a nemzetünket, akkor Isten elkezd cselekedni. Felteszem a kérdést, hogy miért van ez az állóvíz, miért hallom sokaktól, hogy az egyházunk most olyan mélyen van? Talán kevés a pénz, talán nincs megállás és az emberek rohamtempóban elvilágiasodnak? Szerintem nem. Inkább kevesen vannak a kiáltók, az imádkozók. Isten várja népének kiáltását és alig várja, hogy cselekedjen! Hát kiáltsunk és mondjunk igent Isten ébresztő szolgálatára, jöjjünk ki Egyiptomból, vagyis ennek a világnak a rabságából! Ámen