"Egy Lévi házából való férfi elment, és feleségül vette Lévi egyik leányutódját. Az asszony teherbe esett, és fiút szült. Amikor látta, hogy milyen szép, három hónapig rejtegette. Amikor azonban nem tudta már tovább rejtegetni, fogott egy gyékénykosarat, bekente szurokkal és gyantával, majd beletette a gyermeket, és kitette a Nílus partján a sás közé. A gyermek nővére pedig ott állt távolabb, hogy megtudja, mi történik vele." (2Mózes 2)

Az egyik napon a városunkban sétáltam éppen hazafelé, amikor megláttam egy sötétkék Volkswagen Passatot. Amint ránéztem egyből eszembe jutott egy jó barátom, akinek ilyen kocsija volt, nem teketóriáztam, elővettem a telefonom, felhívtam és egy jót beszélgettünk egymással. Kiderült, hogy éppen nagyon szüksége volt erre a beszélgetésre, mert elég sok betegség és a nyugdíjas évek magányossága borult rá, mint egy sötét felhő. Őszintén megmondom nekem is jól esett beszélgetni a barátommal. Mindketten úgy éreztük, hogy szükségünk volt egymásra és bár hosszú idő telt el, újra egymásra találtunk.

Nemcsak két barát tud eltölteni időt egymás nélkül, hanem egy nép és az ő Istene is. Azonban ezek a történetek meglehetősen egyoldalúak, mert Isten soha nem feledkezik meg rólunk, de mi igen hajlamosak vagyunk erre. Talán még akár négyszáz évre is képesek elfelejteni Őt, mint ebben a történetben. Tudjátok, az Isten szeret bennünket, figyelemmel kísér bennünket és nem töri ránk az ajtót. Előtte ezer esztendő annyi, mint egy napnak az elmúlása. Isten vár egy-egy embert, egy népet, hogy újra elkezdje keresni Őt. Miközben mi elvagyunk foglalva magunkkal, az Isten szép csendesen barázdáról-barázdára szántogatja a szívünket. Fordul egyet, fordul kettőt és olykor arra is képes, hogy négyszáz éven keresztül szántogassa egy nép kemény szívét. Van ideje, és amikor már látja a mozdulásra való hajlamot, akkor szépen kezdi előkészíteni az emberek felébredését és elkezdi úgy mozgatni a szálakat, hogy az jó legyen. Nos, négyszáz év után Izrael mozgolódik, akkor kell majd valaki, aki ennek a népnek az élére álljon. Ahogyan említettem már, az egyiptomi tartózkodás, mint egy anyaméh szolgálta népe javát, hogy egy elkülönített közegben nagy néppé legyenek. Testvérek, Istennek stílusa van, mert Józsefhez hasonlóan egy szabadítót enged, hogy megszülessen, hogy kivezesse a népét Egyiptomból, akit szintén gyermekként üldöztek, aki valakihez hasonlóan élete egy részében Egyiptomban nevelkedik, aki nem megváltja a világot - ettől kisebb dolgot csinál -, de egy utódjához hasonlóan szabadítást hoz népének.

A gonosz pedig látja ezeket a dolgokat és felhasznál vezetőket és uralkodókat a szabadító eltörlésére. Ebben az esetben nem Heródesnek hívják, hanem csak egyszerűen Fáraónak. Szörnyű parancsot ad ki, az elsőszülött fiúgyermekek megölésére, ezzel arra gondolván, hogy egyfajta generációs szakadék keletkezik Izrael népében. Ha kiesik egy generáció, elfogyatkoznak majd szépen. Közben fel se fogja, hogy éppen az ellenség malmára hajtja a vizet, mert a szabadítót az ő lánya a saját udvarában fogja felnevelni, az ő anyagi és szellemi erőforrásait felhasználva.

Mózes szülei azon kevesek közé tartoztak, akik hívők voltak. Született már két gyermekük, Áron és Mirjam, akik miatt nem kellet már ilyen módon aggódni. Biztos vagyok benne, amikor Mózes édesanyja megfogant, akkor az egész családban ott volt a kérdés és az aggodalom, vajon fiú lesz, vagy lány? Rövidesen aztán megszületik és fiú, akkor most mit tegyünk, dobjuk a Nílusba, a krokodilok közé? Egy hívő ember nem csinál ilyet, és ezt most mondom a sok eldobott, meg nem született gyermek emlékére és védve azokat, akik ezután születnek, hogyha Biblikusan gondolkozol, akkor mindig vedd számításba, hogy az emberi élet védelme Isten előtt az első helyen van, és ha neked Isten az Atyád, akkor legyen a te számodra is fontos ez a nézőpont. Mózes szülei vállalták a harmadik gyermeküket is, édesanyja kihordta, megszülte és három hónapon át rejtegette, hittel rejtegette. Aztán beletette egy kicsi bárkába, azaz kosárba és azért hoztam ezt a párhuzamot, mert ezt a kosár szót lehet fordítani bárkának is. Mi történt a bárkánál? Noé és a családja építette meg, amikor elkészült és beszálltak Isten zárta be az ajtót, innentől Isten kezébe voltak. Amikor Mózes szülei a Nílus vizére tették a kosarat, Istenre bízták hittel a kisfiúk ügyét. Ez szép gondolat nincs tőlünk gyerekeket felnevelt szülőknél se távol, hiszen amikor kirepülnek, Istenre bízzuk őket. Elhagyják a mi atyai oltalmunkat és a mi Atyánk kezébe ajánljuk őket. A történetből megtanulhatjuk, hogy Isten gondoskodik, hiszen a fáraó lánya találja meg a gyermeket, akinek nincs gyermeke. Az Úr áldásából Mózes egy nagyon szép gyermek volt, akit, amikor megtalálnak éppen sír. Sorolom tovább a „véletleneket”. A fáraó lányában mintegy anyai érzések törnek elő, pedig az Egyiptomiak elég kemények voltak más népekkel szemben, de ez az érzés legyőzi ezt a keménységet. Aztán a kis Mirjam ajánl egy Héber asszonyt, aki tudja szoptatni és ez az asszony Mózes saját édesanyja lesz…dicsekedjek még a gondoskodó Istenről?

Teljes védelem alatt, az Egyiptomi tudást és kultúrát megismerve növekedik fel a szabadító, és a Fáraó még talán gyönyörködik benne.

Ez a történet nem arról szól, hogy gondtalan életű emberek egyik áldásból a másik áldásba mentek. Nagyon is reálisan le van írva a helyzet, amiben voltak, hogy rabszolgák és elnyomottak, de van valaki, aki végig segítette őket, értelmet adott az életüknek.

Testvérem én se tudom megígérni, ha Istenbe hiszel, akkor nem soha nem ér semmi baj, ez nem igaz. Egy bűnnel teli Istentől elfordult világban élünk, ahol igenis – és te is tudnál mesélni erről- próbák érnek. De az Isten a mi számunkra elküldte a szabadító Jézus Krisztust. Azért jöttem, hogy életük legyen, hogy békességük legyen, hogy szeretve és megváltva legyenek. Azért jöttem, hogy megkeressem az elveszeteket és reménységgel töltsem be a szívüket, az örök élet és a feltámadás reménységével. Hiszed ezt, hogy Jézus velünk van, bármi is történik. Ámen